Aggasztó hírek érkeztek: veszélyben sokak kedvenc sajtja

agrarszektor.hu2022. július 4. 14:45

Az olasz gasztronómia óriási népszerűségnek örvend világszerte, persze nem véletlenül. Ha kimondjuk azt, hogy tészta, pizza vagy éppen sajt, a legtöbbünknek bizonyára ők jutnak eszünkbe. A Pó völgyében termelik meg az Olaszországban fogyasztott élelmiszer mintegy 40%-át, ilyen például a gabona és a híres parmezán is, ami a völgyben legelő tehenek tejéből készül. Most azonban úgy tűnik, hogy az időjárás az imádott sajtnak is keresztbe tehet.

Az említett régiót ugyanis súlyos aszály sújtja, a téli csapadék hiánya és az extrém hőség miatt pedig vészesre fordult a helyzet. Az aszály persze nem csak a gazdálkodóknak okoz gondot: Milánóban a polgármester utasítására elzárták a szökőkutakat, egy Bolognához közeli kisvárosban, Castenasoban pedig állítólag megtiltották a fodrászoknak, hogy kétszer mossák meg a vendégek haját, mivel úgy túl sok vizet fogyasztatnának. A gazdálkodók - köztük a sajtkészítők is - epedve várják az esőt, de az nem jön. A becslések szerint nem csak idén nem jön, hanem a helyzet csak egyre rosszabb lesz: a felmelegedés miatt egyre kevesebb téli csapadékra számítanak, az extrém hőhullámok pedig egyre gyakoribbá válnak majd. A jelenlegi előrejelzések szerint a régióban 20-50 százalékkal emelkedhet a hőmérséklet, még akkor is, ha a világ tényleg visszafogja a karbonkibocsátását - írja a Qubit

A víz nagy úr

A Pó vízszintje jelentősen csökkent a két évvel ezelőttihez képest, a víz viszont elengedhetetlen az élethez és magához a sajtkészítéshez is. A Pó partján terülnek el azok a területek is, ahol az eredetvédett valódi parmezánt készítik. A parmezánhivatalnak igen szigorú előírásai vannak, egy tehénnek ahhoz, hogy megfeleljen ezeknek az előírásoknak, naponta 100-150 liter vízre van szüksége, de további vízköltséget jelent az állatok etetése is. A sajt egyébként 1901 óta eredetvédett, csak azt lehet parmezánnak nevezni, ami megfelel a sajtbizottság elvárásainak, ezeket legutóbb 2011-ben rögzítették.

 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
aszály, sajt, szárazság, időjárás, tehén, emelkedés, vízkészlet, szigorítás, időjárásváltozás, hőmérséklet, olaszország, probléma, előírás, szabályzat, sajtfogyasztás, melegedés, karbonlábnyom, tejelő-tehén, sajtkészítés, elvárás,