Megjöttek a legfrissebb számok: ennyibe kerül most a búza, kukorica Magyarországon

agrarszektor.hu2022. július 4. 12:15

Magyarországon átlagosan 136,5 ezer forint/tonna termelői áron kereskedtek az étkezési búzával június harmadik hetében. A takarmánykukoricát az egy évvel korábbinál 33 százalékkal magasabb, 111,4 ezer forintos tonnánkénti áron adták június harmadik hetében.

Búza

Az USA agrárminisztériumának (USDA) júniusi előrevetítésében 773 millió tonnára jelzi a 2022/2023. gazdasági évben várható globális búzatermést - derül ki az AKI legfrissebb jelentéséből. Az előre jelzett felhasználás 786 millió tonna lehet, így 267 millió tonna búza maradhat a tárolókban a szezon végén. A Tallage francia piacelemző vállalat júniusi tájékoztatása szerint májusban az Európai Unió nagy részén száraz volt az időjárás. Nyugat-Európában, Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban a csapadékhiányhoz átlag feletti hőmérséklet is párosult, ami a gabonafélék állapotát negatívan érintette. Dél- és Kelet-Európában vagy kevés eső esett (Románia, Bulgária), vagy egyenetlen eloszlásban (Lengyelország, Magyarország). Észak-Európában (Észak-Németország, Skandinávia, Finnország, a balti államok) és Közép-Európa egyes részein (Ausztria, Csehország) az időjárási viszonyok kedvezőek voltak.

Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 136,5 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával június harmadik hetében. A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az euro búza augusztusi és szeptemberi jegyzése egyaránt 4000 forinttal 140 ezer és 140,5 ezer forint/tonnára csökkent június 13. és 24. között. Az ISCC NUTS II fenntartható takarmánybúza szeptemberi tőzsdei elszámolóára 139,5 ezer forint/tonna (-4000 forint) volt ugyanekkor. A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a búza júliusi jegyzése 339-396 dollár/tonna között alakult a megfigyelt tőzsdenapokon. Ezzel egy időben a párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) a termény szeptemberi jegyzése 357 euró/ tonnáig ereszkedett.

Kukorica

Az USDA júniusi projekciója szerint 1186 millió tonna lehet a világ 2022/2023. gazdasági évi kukoricatermése. A felhasználás 1186 millió tonnára, a termény zárókészlete pedig 310 millió tonnára tehető. A Tallage szerint az Európai Unió főbb kukoricatermő tagországaiban jó állapotban voltak a kukoricavetések június elején. Franciaországban és Németországban az átlag feletti hőmérséklet ösztönözte a növények gyors növekedését, amit Németországban a csapadék is támogatott. Ezzel szemben Lengyelországban, Magyarországon, Bulgáriában és Romániában a talajok vízkészlete alacsony volt június elején.

Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 111,4 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica május harmadik hetében. Ez az árszint az egy évvel korábbit 33 százalékkal múlta felül. A BÉT-en az ISCC NUTS II fenntartható takarmánykukorica júliusi jegyzése 115 ezer, a novemberi 120 ezer, a decemberi 121 ezer forint/tonna volt június 24-én. A chicagói árutőzsdén 294-310 dollár/tonna között alakult a kukorica fronthavi jegyzése június 13. és 24. között. A párizsi árutőzsdén a termény augusztusi kurzusa 307-340 euró/tonna tartományban mozgott ugyanekkor.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gabona, búza, kukorica, takarmány, árutőzsde, vetés, gabonapiac, búzatermés, takarmánykukorica, kukoricatermés, étkezési-búza,