Figyelmeztetik a magyar kerttulajdonosokat: erről rengetegen megfeledkeznek nyáron

MTI2022. július 5. 08:30

A településeken vadon élő állatok itatásának fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A tartós hőség nemcsak az emberek, de a települések vadon élő állatvilága számára is nehéz időszak. A klímaváltozás okozta egyre súlyosabb aszály a településeket is sújtja, ahol a térkővel, aszfalttal burkolt településrészeken nagy területekről hiányoznak az ivóhelyek, ahol az állatok szomjukat olthatnák, fürdéssel felfrissülhetnének. A hőség különösen a fészket elhagyó, még rutintalan fiókákat érinti hátrányosan, ugyanis azok még nem ismerik a környék vízlelőhelyeit - írják közleményükben.

Mint rámutatnak, ezen a helyzeten egyszerűen és olcsón lehet segíteni a rendkívül népszerű Madárbarát kert program talán legegyszerűbb eszközével, az itatóval. A legjobb madáritató a körülbelül 40-50 centiméter átmérőjű és 4-7 centiméter mély (az ennél mélyebb már veszélyes a kisebb termetű madarakra) műanyag virágalátét. Ez a méret azt is lehetővé teszi, hogy az ivás mellett még a nagyobb termetű madarak is fürdeni tudjanak benne. A nyári hőségben ugyanis a fürdés is létfontosságú számukra, mert így gyorsan le tudják hűteni magukat, valamint így tudják kordában tartani a külső élősködőket.

A tájékoztatás szerint azokon a helyeken, ahol sok a macska, érdemes két itatót használni, és az egyiket magasra: tuskóra, rönkre, székre, kis asztalra, vagy ablakpárkányra kitenni a madaraknak, a másikat pedig hagyományosan a talajon működtetni, hogy a gyíkok, sünök, békák és a kóbor macskák is vízhez juthassanak. További védelmet jelent a macskákkal szemben, ha az itató legalább néhány méteres körzetében rövidre nyírt a fű, ahol nem tudnak elrejtőzni ezek a kisragadozók.

Annak érdekében, hogy az állatok az új itatót minél előbb megtalálják, azt legalább eleinte érdemes minél nyíltabban elhelyezni. A madarak számára nem a víz illata, hanem a csillogása jelenti azt a kulcsingert, ami alapján megtalálják az ivó- és fürdőhelyet. A közlemény felidézi, hogy fontos az itató vizét naponta frissre cserélni, ami a madarak egészségvédelme mellett megakadályozza, hogy a szúnyogok belepetézzenek az itató vizébe.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
aszály, időjárás, klímaváltozás, kánikula, macska, szúnyog, hőség, meleg, itató, vadállat, itatás, madáritató, egézségvédelem,