Durva bírság jár ezért Magyarországon: sok horgász nem is tudja, pedig tilos

agrarszektor.hu2022. július 7. 11:00

A Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége megkeresését követően végzett próbavásárlást a Nébih Állami Halőri Szolgálata egy tiszaburai horgásznál. A személyes kapcsolatfelvételt követően a megvásárlásra kínált halakat az ÁHSZ munkatársai a kiskörei hallépcső közelében, vízben kikötött állapotban találták, majd sikeres alkut követően meg is vásárolták. Meglepetésére a jogszabálysértő halárusnak a 250 ezer forintos vételár helyett tetemes bírság "ütheti a markát".

A 250 ezer forintos ellenértékért egy 19 kg-os (85 cm hosszú), egy db 6 kg-os (60 cm hosszú) és egy db 5,5 kg-os (58 cm hosszú) tőpontyra tettek szert az állami halőrök. A sikeres üzletkötés azonban az eladó személy számára nem várt módon folytatódott. A pénz átadását követően a tiszai vízi rendőrök és az állami halőrök őt, valamint a halak kifogásában és eladásában közreműködő személyeket is feltartóztatták. A Nébih mindannyiukkal szemben eljárást indított, melynek végén több százezer forintos halvédelmi bírságra számíthatnak. Az eladásra kínált halak - mérlegelés és fotózás után - visszakerültek eredteti élőhelyükre, a Tiszába - írja a Nébih. 

Az eset kapcsán felhívjuk a horgászok, halkereskedők figyelmét, hogy Magyarországon törvény* tiltja a halgazdálkodási vízterületekről kifogott halak kereskedelmét. A jogszabály előírja azt is, hogy nyilvántartott halgazdálkodási vízterületről származó hal, haltermék vagy más hasznos víziállat kereskedelmi forgalomba csak fogási tanúsítvánnyal kerülhet. Ezen kívül a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége által kiadott 2022. évi horgászrend is a következőképpen rendelkezik: a kifogott (elvitelre szánt) hal a vízparton más horgásznak nem adható át, nem ajándékozható el, nem adható el, kereskedelmi forgalomba nem hozható, állatok takarmányozására nem használható. Természetes vizeink halállománya nemzeti kincs, élőhelyük megőrzése közös feladatunk. A Nébih kéri, hogy amennyiben horgászattal, halászattal, halkereskedelemmel összefüggésben szabálytalanságot tapasztalunk, jelezzük azt az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
hal, ponty, bírság, horgászat, halgazdaság, büntetés, eljárás, nébih, magyarország, horgász, halgazdálkodás, hatóság, nemzeti-Élelmiszerlánc-biztonsági-hivatal, pontyféle, figyelemfelhívás, fontosság, horgászrend, vízpart,