Brutális drágulás a boltokban: lassan már luxus lesz a magyarok kedvenc sajtja

agrarszektor.hu2022. július 27. 13:30

Hónapok óta folyamatosan nő a tejtermékek ára Magyarországon, és a jelek szerint egyelőre semmi sem képes még csak lelassítani se a drágulást. A legnagyobb mértékben a magyarok kedvenc sajtjának mondható trappista ára emelkedett, amely 2022 júniusában az előző év azonos hónapjához képest több mint 50 százalékkal nőtt meg. Ezt követte a tehéntúró, a natúr joghurt és a tejföl. Az áremelkedés a hatósági áras 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL tej esetében volt csak egy számjegyű, azt és a natúr vajkrémet leszámítva minden tejtermék legalább harmadával drágult meg egy év alatt.

A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve az USA-ban 43%-kal, az Európai Unióban 33%-kal, Új-Zélandon pedig 23%-kal emelkedett 2022 májusában az egy évvel korábbihoz képest. A világpiacon az ömlesztett vaj értékesítési ára (FOB Óceánia) a 2022. 27. héten 30%-kal, a sovány tejporé 26%-kal, a cheddar sajté 25%-kal, a teljes tejporé 1%-kal nőtt 2021 azonos időszakához mérten - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) Piaci Árinformációs Rendszerének (PÁIR) legfrissebb jelentésében.

A nyerstej azonnali (spot) piaci ára Olaszországban a 4-29. hét között 21,25 euróval 66 euró/100 kilogrammra emelkedett. Hollandiában a 4,4 százalék zsírtartalmú nyerstej spot piaci ára áfa nélkül, szállítási költséggel a 20-28. hét között 5,5 euróval 58 euró/100 kilogrammra nőtt. Az olaszországi Veronában a nyerstej spot piaci ára július 18-án áfa nélkül, szállítási költséggel 66 euró/100 kilogramm, a Németországból és az Ausztriából származó 3,6 százalék zsírtartalmú nyerstejé 64 euró/100 kilogramm, a fölözötté 35,5 euró/100 kilogramm, a tejszíné 350 euró/100 kilogramm, az Európai Unióból származó tejszíné 348 euró/100 kilogramm volt. A németországi Élelmiszer-gazdasági Kutató Központ (ife) havi rendszerességgel közzéteszi a nyerstej alapanyagértékét 4% zsír- és 3,4% fehérje-beltartalomra vonatkozóan. Az alapanyagérték tükrözi a nyerstej összetevőinek (zsír, fehérje) árát, amelyet a kempteni árutőzsde vaj- és soványtejpor-jegyzései alapján határoznak meg. A zsírérték 86%-kal, a fehérjeérték 62%-kal nőtt, így a szállítási költség nélküli alapanyagérték 75%-kal volt magasabb 2022 júniusában az előző év azonos hónapjához képest.

Franciaországban a 2022-es év 26. hetében a tejfelvásárlás egy hét alatt 1%-kal, az előző év azonos hetéhez viszonyítva 2,4%-kal csökkent. A németországi központi tejpiaci szolgálat gyorsjelentése szerint Németországban a nyerstej felvásárlása ugyanekkor az előző hetitől 0,8%-kal, az előző év azonos hetitől 1,3%-kal maradt el. Németországban az ömlesztett vaj értékesítési ára a 2022-es év 28. hetében az előző év azonos hetéhez viszonyítva 81%-kal, a sovány tejporé 58%-kal nőtt. A kempteni árutőzsdén a 25 kilogrammos kiszerelésű ömlesztett vaj értékesítési ára 695 euró/100 kilogramm, a 25 kilogrammos kiszerelésű zsákos, élelmezési célú (intervenciós minőségű) sovány tejporé 405 euró/100 kilogramm volt 2022 28. hetében. Az ömlesztett vaj ára 213%-kal, a sovány tejporé 132%-kal volt magasabb az intervenciós árszintnél a vizsgált héten.

Mi a helyzet Magyarországon?

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 160,54 forint/kilogramm volt 2022 júniusában. A fehérjetartalom 0,03 százalékpontos és a zsírtartalom 0,06 százalékpontos romlása, valamint az alapár 6%-os emelkedése mellett a nyerstej átlagára 6%-kal nőtt 2022 júniusában a 2022. májusihoz képest, és 47%-kal haladta meg az előző év azonos hónapjának átlagárát. A nyerstej felvásárlása 2022 júniusában az előző havi mennyiségnél 6%-kal, a 2021. júniusinál pedig 4%-kal volt kevesebb. A nyerstej kiviteli ára 184,01 forint/kilogramm volt 2022 júniusában, az előző havihoz képest 8%-kal, az előző év azonos hónapjához viszonyítva azonban 84%-kal emelkedett. A kiviteli ár 15%-kal haladta meg a termelői átlagárat. Az AKI PÁIR adatai szerint a nyerstej kiszállítása 30%-kal csökkent 2022 júniusában az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Ijesztően megugrott a trappista ára

Az AKI PÁIR adatai szerint 2022 júniusában az előző év azonos hónapjához képest a hazai előállítású tejtermékek közül 58%-kal emelkedett a trappista sajt és 45%-kal a tehéntúró ára. Összevetésül a trappista sajt ára idén áprilisban 2021 azonos hónapjához képest is 40%-kal volt magasabb, a tehéntúróé pedig 32%-kal. A natúr joghurt és a tejföl egyaránt 43%-kal lett drágább, míg az adagolt vaj és az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej ára egyaránt 42%-kal nőtt. A kefir 41%-kal lett drágább, a gyümölcsös joghurt 40%-kal, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tej pedig 39%-kal. A 2,8 százalék zsírtartalmú zacskós friss tej feldolgozói értékesítési ára ára 35%-ot emelkedett, az ömlesztett sajté 32%-ot, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tejé pedig 30%-kal, míg a natúr vajkrémé 16%-kal emelkedett. Hasonló eredményre jutott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amelynek adatai szerint ugyanebben az összehasonlításban emelkedett a trappista sajt 58%-kal, az 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej 38%-kal lett drágább, míg a 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej fogyasztói ára 36%-kal és a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT (tartós) dobozos tejé pedig 6%-kal lett magasabb.

Ez az áremelkedés azonban komoly fejfájást okozhat a magyar fogyasztóknak, akik - amint azt minden szakember és felmérés rendszeresen jelzi - kifejezetten árérzékenyek. A trappista sajt árának ilyetén elszállása azért is lehte kifejezetten fájó pont a fogyasztók számára, mivel egy friss felmérés alapján magyarok háromnegyede rendszeresen fogyaszt sajtot, és 90%-uknak a sajt szóról a trappista jut elsőre az eszébe. Ezt az előnyét a vásárlások során is megtartja a trappista, a vevők 88%-a választja ezt a fajta készítményt.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tej, sajt, jelentés, áremelkedés, aki, tejtermék, drágulás, tejtermelés, elemzés, páir, tejágazat, joghurt, nyerstej, trappista-sajt, tejföl, sajtgyár, trappista, agrárközgazdasági-intézet,