Mindenki ismer olyan városi legendákat, amelyek szerint egyes csomagolásokban jóval kevesebb van egy adott termékből, mint kellene. Ilyen általános tévhit például, hogy a literes tej valójában csak 0,9 litert tartalmaz, ahogy abból sem igaz semmi, hogy a cigarettás dobozban csak 19 szál található. Az Európai Unió és a magyar hatóságok már jó ideje szabályozzák, hogy ezeknél a termékeknél annyi legyen a csomagoláson belül, amennyinek lennie kell - olvasható a Napi.hu oldalán.

Azonban ezeknek a városi legendáknak is van valóságalapja, amellyel most, hogy több hónapja 10% körül, vagy jóval afelett van az infláció, valóban találkozhatnak a fogyasztók. A zsugorflációként vagy legrammozásként ismert jelenség lényege, hogy a megszokott csomagolású áruk egy részénél csökkentik a töltősúlyt. Ha pedig valaki megszokásból vásárol, akkor nem biztos, hogy észreveszi, hogy a megszokott 100 gramm helyett már csak 80 gramm van egy tasakban, miközben ugyanannyit fizet érte, mintha még mindig az eredeti súlyú kiszerelésű lenne az adott termék.

De mire is jó ez a zsugorfláció?

A zsugorfláció lényegében nem más, mint egy kedélyjavító szolgáltatás, aminek az a lényege, hogy az ember nem érzi annyira a drágulást, miközben az pontosan ugyanolyan mértékben éri el őt is. A pénze ténylegesen kevesebbet ér, mint egy hónappal korábban, ténylegesen kevesebbet tud vásárolni, csak ez nem tűnik fel neki a boltban, vagy legalábbis nem azonnal. Íme, egy egyszerű példa a zsugorfláció működésére: hogy ha egy csokoládé egy kilogrammra vett egységára 1000 forint, akkor a 100 grammos csokoládét 100 forintért lehet megvenni, a 80 grammos pedig 80 forint. Azonban ha 1200 forintra emelkedik a kilós ár, akkor 120 forint egy 100 grammos csomagolás, ha viszont 80 grammot kezdenek árulni, akkor 96 forint az ár. Ilyenkor a boltok jellemzően a 4 forint különbözetet haszonként el tudják könyvelni, és inkább 100 forintra árazzák a kisebb csomagolást.

Milyen termékeknél jellemző a legrammozás?

A boltok és kiskereskedelmi láncok általában a sajátmárkás termékeknél használják ki legelőször a zsugorflációt a boltláncok. Ez jellemzően a saját csomagolású szalámik, sonkák, tejfelek esetében történik meg a leggyorsabban, továbbá a péksüteményeknél. Az átlagfogyasztó már a boltokban láthat is 80 grammos szalámikat vagy 400 grammos tejfeleket.

A példában említett csokoládék esete viszont kicsit más, noha itt is gyakori a jelenség: az 1990-es években gyerekkorukat élők még emlékezhetnek a 150 grammos csokoládékra. De az édességek esetében éppen annak köszönhető a méretcsökkenés, hogy egyre szigorúbbak lettek az egészségügyi szabályozások azt illetően, hogy mennyi cukor lehet egy termékben, amit viszont azért nehéz betartaniuk, mert a cukor nemcsak az édességre (és kalóriatartalomra) van hatással, hanem a csokoládé állagára is. Ezért a gyártók inkább kihasználják, hogy kisebb kiszerelésbe kevesebb cukor kell, hogy még az állag is jó legyen. Az édesipar másik megoldása, hogy megjelentek a töltelékek a termékekben.

A naponta fogyasztott élelmiszerek kapcsán a portál több száz termék méretváltozását figyelte az elmúlt egy évben, amelyhez főleg a Mindenár.hu adatbázisát használta, valamint a boltláncok akciós újságjait figyelte. Az elemzés során a márkaneveket, illetve a boltláncokat az alábbi okokból kifolyólag nem nevezték néven:

• egyrészt maguk a cégek nagyon érzékenyek arra, ha egy-egy konkrét terméket kiragadnak, mivel a konkurenseik is ugyanezt csinálják,
• másrészt az élelmiszeriparban a gyártási költségek jelentősen emelkedtek, de a csomagolóanyagoknál is jelentős drágulás tapasztalható (főként a magas kőolajárak miatt a műanyagoknál),
• harmadrészt sok esetben különböző egészségügyi előírások miatt zsugorodnak a kiszerelések,
• negyedrészt sok esetben megmaradtak a nagyobb kiszerelések is a forgalomban, tehát nem jelenthető ki egyértelműen, hogy valaminek a töltősúlyát egyszerűen csak lefaragták 10-20%-kal.
• Valamint azt is fontos megemlíteni, hogy a legrammozás nem egy piszkos trükk, hanem egy bevett gyakorlat szinte minden fogyasztói termék esetében, feleslegesen tenné célponttá a gyártókat.

A vizsgálatok alapján az elmúlt 1-1,5 évben a leggyakrabban a pékáruk súlya/kiszerelés nagysága változott. Erre főleg akkor került sor, amikor az infláció intenzívebbé vált. Külön igaz ez az előrecsomagolt toast kenyerekre, amelyeknél 2019-ben (a járvány előtti utolsó prosperáló évben) a boltok kínálatában még 87,2%-ban 500 grammos kiszereléseket árultak, míg mostanra a leggyakoribb csomagolások csak 350 grammosak.

Ugyanez igaz a helyben sütött vagy pékségtől megvett és viszonteladott kenyerekre is: korábban a kínálatokat uralták a félkilós kenyerek, mostanra viszont már itt is 350 grammos változatok teszik ki a portéka 50%-át a legtöbb nagyobb üzletben. A knyerek esetében azonban már az is megfigyelhető, hogy kevesebb lett a hagyományos fehér, félbarna és rozskenyér, ellenben elterjedtebbek lettek a különböző szezámmagos, de még a kenderes kenyerek is.

A feldolgozott tejtermékeknél a joghurtok és a tejfelek mentek össze a leginkább, de a korábbi 150 milliliteres főzőtejszíneket is felváltották a kisebb szériák. A cikk elején emlegetett felvágottaknál nehéz igazságot tenni. A téliszalámik esetében a 100 gramm maradt az etalon, de a paprikás szalámiknál, vastagkolbászoknál, valamint a fantáziadúsabb nevű csemege paprikás szalámiknál viszont megjelentek a 80 grammos kiszerelések. Sőt, a július 11-én kezdődő héten már a 70 grammos kiszerelés is megjelent az egyik hazai boltláncnál.

És melyek azok az élelmiszerek, ahol nem trükköznek az árakkal?

A legkevésbé a darabolt, de előre csomagolt sajtoknál látszik a zsugorodás. Ugyan vannak olyan camembertek, chedárok, ahol mondjuk 800 grammról 750 grammra módosultak a kiszerelések, de ezek jellemzően importtermékek. A külföldről behozott áruknál a gyártók motivációja eltérő is lehet, például a csomagolóanyagok már említett drágulása miatt is dönthettek úgy, hogy inkább kisebb darabokat kezdenek gyártani. A vajaknál szintén nem jellemző a zsugorodás, a teavajaknál mutatóba is alig találni a megszokottnál kisebb kiszerelést.

Ugyanígy a söröknél sem jellemző, hogy a félliteres dobozokat és üvegeket lecserélnék. Ennek oka, hogy egy gyártósort átállítani kisebb csomagolásokra jóval költségesebb, mint kevesebb szalámit tenni egy tasakba. Sokszor nem is éri meg változtatni, a fogyasztók is könnyebben elfogadják a lassan emelkedő árakat. Van több olyan nagy gyártó is, amelyik egyáltalán nem változtatott a kiszereléseken, és az árakat is lassabban emelte. Ennek lehet oka, hogy a profitmarzsot csökkentették egy ideig, hogy ne veszítsék el a fogyasztókat, de az is előfordulhat, hogy olcsóbb alapanyagokat választottak, vagy jobb beszállítókat találtak.

Megjelenik-e a KSH inflációs adataiban a zsugorfláció?

Fontos tisztázni, hogy a zsugorfláció a boltok és a gyártók közérzetjavító és profitmegőrző módszere, arra nem alkalmas, hogy a statisztikákban elfedje a drágulást. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatalnak ugyan vannak emberei, akik minden hónapban vásárolnak bizonyos, az inflációs kosárban szereplő termékeket, aztán ezeknek az árát összehasonlítják, de nem ragadnak le annál, hogy az azonos termékeknél számítanak egy átlagot, hogy aztán azt az előző hónappal hasonlítsák össze. Amint azt a KSH a portállal közölte, külön módszerrel szűrik ki a legrammozást:

De a hivatal más termékeknél is résen van, mint fogalmaztak, más termékek esetében a kiszerelésméretek esetleges változását folyamatosan monitorozzák és amennyiben szükséges, a felírt árat a kiszerelés változásának arányában korrigálják. Vagyis nemcsak az ár-, de a méretváltozás százalékos anyagát is megfigyelik, majd súlyozzák. Így tehát ugyan előfordulhat, hogy például júliusban többnek érezte a lakosság a drágulást, mint az éves összevetésben számított hivatalosan 11,7%-os inflációs adat, itt a magyarázat más lehet. Egyrészt a KSH az ország összes vidékének bolti árait súlyozza, másrészt az egyes háztartások fogyasztói kosarai eltérők, vagyis ahol jobban szeretik a párizsit, ott az elmúlt hónapokban kisebb drágulást tapasztaltak, mint ahol sajt van mindig a hűtőben.