Dübörög az erdőtelepítés Magyarországon: több tízezer hektáron ültetnek fákat

agrarszektor.hu2022. augusztus 21. 10:32

A magyar erdők teljes biztonságban vannak, fokozottan vigyázunk rájuk még az energia-veszélyhelyzetben is - közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami erdőkben felelős gazdálkodást végeznek az erdészeti szakembereink. Magyarország zöld tőkéjét nem veszélyeztetik, hanem megvédik. Kifejtette, az elhúzódó orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában.

A magyar családok biztonságos energiaellátása érdekében meg kellet teremteni azt a lehetőséget is, hogy ahol lehet, gáz helyett fával fűtsenek. Ezért könnyítettek a fakitermelési szabályokon - tette hozzá. Nagy István kiemelte, az álhírekkel szemben az állami erdőkben továbbra is tilos természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos erdők tarvágása. A fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet szabályai kizárólag a veszélyhelyzet időszakában érvényesek, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31-e után nem alkalmazhatók az állami erdőkben - írja az AM közleményében.

A megnövekedett tűzifa-igény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. A könnyített szabályok pedig csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022. évre vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki - fűzte hozzá a tárcavezető. A miniszter kitért arra is, hogy a magyar erdőgazdálkodás száz év alatt 11 százalékról 22 százalékra növelte hazánk erdővel borított területeinek arányát. Ez a változó történelmi korszakokat átívelő eredmény nem valósulhatott volna meg a magyar erdészek erdők és természeti értékek iránti mély elkötelezettsége, felelősségvállalása és szakmai felkészültsége nélkül.

Emellett az élőfakészlet minden évben nő, 2010 óta 45 millió köbméterrel gyarapodott, ezért mára meghaladja a 400 millió köbmétert. Az elmúlt időszakban 44 ezer hektár új erdő telepítésére adtak támogatást, amelyből 27 ezer hektár már megvalósult. A Vidékfejlesztési Programban több mint 160 milliárd forintot kitevő erdészeti támogatás hagyott jóvá az agrártárca, és ugyancsak ennek a kezdeményezésnek a keretein belül, mintegy 60 milliárd forintot fordítanak a meglévő erdeink minőségének javítására. Továbbá a Településfásítási Programnak köszönhetően 1350 településen összesen 36.000 darab sorfát ültettek el a helyi közösségek - sorolta az eredményeket az agrártárca vezetője.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, erdő, erdőgazdálkodás, fakitermelés, magyarország, agrárminiszter, agrárminisztérium, tűzifa, nagy istván,