Eldurvult a gazdatüntetés: lemondott a holland agrárminiszter

MTI2022. szeptember 6. 13:33

Bejelentette lemondását Henk Staghouwer holland agrárminiszter, döntését a kormány nitrogénkibocsátás csökkentését célzó uniós szabályok végrehajtására irányuló tervei miatt a gazdák hónapok óta tartó tiltakozásával indokolta. Henk Staghouwer a Twitteren jelentette be lemondását, és azt írta: a gazdálkodóknak és halászoknak bizonyosságra van szükségük az ágazat irányáról a jövőjük szempontjából.

Arra a következtetésre jutottam, hogy miniszterként jelenleg nem én vagyok a megfelelő személy a mezőgazdaságban, a kertészetben és a halászatban. Emiatt lemondok a mezőgazdaságért, természetvédelemért és az élelmiszer-minőségért felelős miniszteri posztról

- fogalmazott.

Hollandia június közepén jelentette be, hogy 2030-ig 50 százalékkal csökkenteni kívánja a nitrogénkibocsátást, a csökkentés egyes területeken elérheti akár a 70 százalékot is az Európai Unió vonatkozó szabályozásának megfelelően. A holland gazdák azért kezdtek tiltakozó megmozdulásokat, mert a kormányzati számítások szerint a stratégia 11 200 állattenyésztő telepet kényszeríthet bezárásra, további 17 600-nak pedig csökkentenie kellene a tartott állatok számát. Mark Rutte holland miniszterelnök a múlt héten kitartott az évtized végéig elérni kívánt célérték mellett annak ellenére, hogy a gazdálkodó szervezetek 2035-re tolnák ki a határidőt.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
állattenyésztés, élelmiszer, nitrogén, mezőgazdaság, állattartás, mezőgazdasági-termelés, tüntetés, agrárminiszter, hollandia,