Egyre drágábbak ezek az élelmiszerek: elképesztő, mennyiért veszik őket a magyarok

agrarszektor.hu2022. szeptember 19. 11:04

Minden borkategóriában emelkedtek a termelői árak Magyarországon a 2022-es év első nyolc hónapjában. A kivitel tekintetében azonban - az első fél év statisztikái alapján - csak mennyiségi növekedés látható, az árak nem emelkedtek jelentősen.

A Magyarországon megtermelt és értékesített, földrajzi jelzés nélküli, valamint az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok értékesítési ára mintegy 10%-kal, összesen 25,6 ezer forintra emelkedett hektoliterenként a 2022-es év első nyolc hónapjában, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva - írta meg a Világgazdaság az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentése alapján. Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok közül a fehérborok feldolgozói értékesítési ára 7%-kal emelkedett, hektoliterenként 22,4 ezer forintra, míg a vörös- és rozéborok ára 4%-kal, 27,5 ezer forintra nőtt.

A földrajzi jelzés nélküli, valamint az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok exportára eközben kevesebb mint 2%-kal tudott emelkedni, a 27,6 ezer forintos hektoliterenkénti árat elérve. Ennél nagyobb mértékben, mintegy 6%-kal nőtt az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott fehérborok értékesítési ára, ami így 24,8 ezer forint volt hektoliterenként. Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott vörös- és rozéborok ára viszont csökkent 1%-kal, így ezek hektoliterenként 24,8 ezer forintért kerültek forgalomba a nemzetközi piacon. 

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott borokat illetően az első hét hónap adatai állnak rendelkezésre, amelyek alapján a tokaji fehérborok belföldi értékesítési átlagára már jelentősebb mértékben, 18%-kal, hektoliterenként 118 ezer forintra emelkedett, amivel folytatódott a korábbi trend. Ebben a kategóriában a vörös- és rozéborok közül az egri borok belföldi értékesítési átlagára 11%-kal, 49,5 ezer forint, a villányi boroké pedig egészen kiugró mértékben, 64%-kal, 113,2 ezer forint/hektoliterre növekedett január és július között.

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott borok közül az exportban a tokaji fehérborok értékesítési átlagára 2022 első hét hónapjában 23%-kal nőtt, és elérte - a belföldi árnál lényegesen magasabb - hektoliterenkénti 74,9 ezer forintot. Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott egri vörös- és rozéborok értékesítési ára ugyanekkor 4%-kal emelkedett hektoliterenként, elérve az 54,5 ezer forintot.

Az AKI a KSH adataira hivatkozva azt közölte, hogy Magyarország bor-külkereskedelmi egyenlege (gyöngyöző bor és pezsgő nélkül) mennyiségben és értékben is pozitív volt az idei első félévben. Az egyenleg mennyiségben mérve mintegy 21%-kal, míg értékben 21,7%-kal nőtt 2021 első hat hónapjához képest. Az exportra került borok mennyiége 20%-kal nőtt, 546,6 ezer hektoliterre, miközben az átlagár szerény emelkedése mellett a kivitel értéke csaknem 22%-kal bővült, 20,1 milliárd forintra.

A magyar borok továbbra is főleg tartályban hagyják el az országot: a külpiacon értékesített mennyiség 69%-át lédig kiszerelésben szállították ki. Ebben a kategóriában ráadásul 32%-kal, 377,1 ezer hektoliterre nőtt az export az első félévben, miközben a kivitt palackos borok mennyisége nem változott lényegesen (170 ezer hektoliter). A palackos borok exportjának értéke ugyanakkor 13%-kal, 11,2 milliárd forintra emelkedett. A nemzetközi piacon továbbra is a magyar fehérborok voltak a keresettebbek, a kivitel 84%-át ezek tették ki az első hat hónapban. 

A borimport is növekedett, de mérsékeltebb ütemben, mint az export. A 10%-os bővülés azt jelentette, hogy 34 ezer hektoliter volt az első féléves borbehozatal. A behozott borok ugyanakkor szinte teljes mértékben palackos kiszerelésűek voltak. Összességében pedig - palackos és a lédig importot együtt számolva - a borbehozatal értéke hozzávetőleg 23%-kal, 2 milliárd forintra emelkedett.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
bor, áremelkedés, drágulás, vörösbor, bortermelés, borexport, borimport, rozé, fehérbor, borágazat, rosébor, földrajzi-jelzés, palackos-bor, oltalom-alatt-álló-eredetmegjelölés,