Durva drágulás a magyar boltokban: ezek az élelmiszerek lassan luxusnak számítanak

agrarszektor.hu2022. szeptember 21. 13:34

2022 augusztusában 75 százalékkal emelkedett a trappista sajt értékesítési ára, 60 százalékkal lett drágább az ömlesztett sajt, a tehéntúró, a natúr és a gyümölcsös joghurtok ára pedig csaknem 60 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor valamennyi tejtermékről elmondható, hogy jóval többet kell érte fizetni a boltokban, mint egy évvel korábban. Ez a trend világszinten is megfigyelhető, a piaci viszonyokat egy immár második éve tartó európai tejfelvásárlás csökkenés és az árfolyam gyakran hektikus változása befolyásolja.

Magyarországon 2022 augusztusában 181,71 forint/kilogramm volt a nyerstej országos termelői átlagára. A fehérjetartalom 0,03 százalékpontos javulása, a zsírtartalom stagnálása, valamint az alapár 5%-os emelkedése mellett a nyerstej átlagára 6%-kal nőtt 2022 augusztusában a 2022. júliusihoz képest, és 66%-kal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát - derült ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) Piaci Árinformációs Rendszer (PÁIR) legfrissebb elemzéséből. A nyerstej felvásárlása 2022 augusztusában az előző havi mennyiségtől 1%-kal, a 2021. augusztusitól 5%-kal maradt el. A nyerstej kiviteli ára 210,13 forint/kilogramm volt 2022 augusztusában, az előző havihoz képest 6%-kal, az előző év azonos hónapjához viszonyítva 83%-kal emelkedett. A kiviteli ár 16%-kal meghaladta a termelői átlagárat. Az AKI PÁIR adatai szerint a nyerstej kiszállítása 39%-kal csökkent 2022 augusztusában az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Az AKI PÁIR adatai szerint 2022 augusztusában az előző év azonos hónapjához képest a hazai előállítású tejtermékek közül a legmarkánsabban a trappista sajt ára emelkedett, amely 75%-kal lett drágább, az ömlesztett sajt 60%-kal, a tehéntúró és a gyümölcsös joghurt 58%-kal kerül többe, míg a natúr joghurt 57%-kal, a tejföl 56%-kal, a 2,8 százalék zsírtartalmú friss zacskós és az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tejek pedig egyaránt 55%-kal drágultak meg. A kefir ára 54%-ot, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tej 51%-ot, az adagolt vaj pedig 50%-ot emelkedett, míg a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tejnek 44%-kal, valamint a natúr vajkrémnek 31%-kal nőtt az értékesítési ára. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ugyanebben az összehasonlításban 82%-kal emelkedett a trappista sajt, 56%-kal a 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej fogyasztói ára, míg az 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej 54%-kal lett drágább, a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT (tartós) dobozos tej fogyasztói ára pedig 6%-ot emelkedett.

A tejek és tejtermékek fogyasztói árának emelkedése tehát nem állt meg augusztusban. És biztosra biztosra vehető az is, hogy ez a folyamat a jövőben is folytatódni fog, mivel a tejtermelők és feldolgozók szinte minden költsége megnövekedett - mondta el korábban az Agrárszektornak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. A szakember szerint ameddig a tejtermelőket és tejfeldolgozókat sújtó önköltség-növekedés nem lassul - vagy legalábbis nem válik kiszámíthatóvá, illetve tervezhetővé -, addig sajnos érdemben nem tud változni a helyzet. Harcz Zoltán akkor azt is kifejtette, hogy hiánytól nem kell tartani, a lakosság ellátása - az egyaránt dráguló hazai és import tejtermékekkel - biztosított. A magyar termelők exportálnak is tejet és tejtermékeket, de az is igaz, hogy közben jelentős a feldolgozott tejtermékek importja.

Még mindig a trappista a magyarok legkedveltebb sajtja, máshol azonban messze nem örvend ilyen népszerűségnek

Ahogy korábbi felmérésekből kiderült, a trappista sajt a magyarok legkedveltebb sajtféléje, amelyből 2021-ben 19558 tonnát, egy évvel korábban pedig 17611 tonnát értékesítettek belföldön a hazai feldolgozók. Ennél jóval több ilyen jellegű sajt fogyhatott az országban, hiszen évente mintegy 60-65 ezer tonna sajt érkezik Magyarországra, amiből a KSH adatai szerint 37 ezer tonna eshet a félkemény kategória alá. Ezek közül sok érkezik trappista néven, különösen Lengyelországból és Németországból, ahol ez a sajtféle kevésbé elterjedt, sőt, alig ismert. Ez pedig arra utalhat, hogy a külföldről érkező sajtok egy részét átcímkézik - mondta el a Világgazdaságnak Harcz Zoltán. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója szerint a jelenlegi szabályozás szerint a világban gazdát cserélő, óriás félkemény sajttömbök darabolva is forgalomba hozhatók trappista néven. Márpedig ezek között - akár edamiként, goudaként, trappistaként vagy „nagy lyukúként” jöttek ki a feldolgozóból - könnyű az átmenet. A magyar gyártók hagyományosan korong alakú trappistát gyártanak, a hasáb alakú trappista pedig csak szeletelt vagy reszelt formában, valamint több összetevőből álló élelmiszer alapanyagaként lesz forgalomba hozható - tette hozzá a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója. Harcz Zoltán ezért is üdvözölte azt a döntést, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv (MÉ) rövidesen kibővülhet egy új fejezettel, szabályozva a hazai tejipar egyik meghatározó termékét, a Trappista sajtot, amint arról az Agrárszektor is beszámolt.

A trappisták tekintetében az új élelmiszerkönyvi szabályozás nemcsak termékcsoportszinten határozott meg követelményeket - ami eddig úgy szólt, hogy oltós alvasztású, érlelt, félkemény sajt, és ebbe belefértek az említett egyéb sajtfélék is -, hanem termékszinten is. Az utóbbi kiterjed a felhasználható összetevőkre, a sajt alakjára, méretére, az összetételi kritériumokra is, a Magyar Élelmiszerkönyv pedig részletes érzékszervi követelményrendszert is tartalmaz. A terméktanács abban bízik, hogy - az uniós tagállamok által már jóváhagyott - szabályozás mielőbb megjelenik.

Nemzetközi szinten is jelentősen nőtt a tej és a tejtermékek ára

A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve az USA-ban 44%-kal, az Európai Unióban 42%-kal, Új-Zélandon 16%-kal emelkedett 2022 júliusában az egy évvel korábbihoz képest. A világpiacon a cheddar sajt értékesítési ára (FOB Óceánia) a 2022. 37. héten 21%-kal, a sovány tejporé 13%-kal, az ömlesztett vajé 11%-kal emelkedett, míg a teljes tejporé 2%-kal csökkent 2021 azonos időszakához mérten.

A nyerstej azonnali (spot) piaci ára Olaszországban a 34-36. hét között 2 euróval 67,5 euró/100 kilogrammra emelkedett, majd a 38. hétig nem változott. Hollandiában a 4,4 százalék zsírtartalmú nyerstej spot piaci ára áfa nélkül, szállítási költséggel a 32-37. hét között 7 euróval 63 euró/100 kilogrammra nőtt. Az olaszországi Veronában a nyerstej spot piaci ára szeptember 19-én áfa nélkül, szállítási költséggel 67,5 euró/100 kilogramm, a Németországból és az Ausztriából származó 3,6 százalék zsírtartalmú nyerstejé 67 euró/100 kilogramm, a fölözötté 38 euró/100 kilogramm, a tejszíné 357 euró/100 kilogramm, az Európai Unióból származó tejszíné 355 euró/100 kilogramm volt. A németországi Élelmiszer-gazdasági Kutató Központ (ife) havi rendszerességgel közzéteszi a nyerstej alapanyagértékét 4,0 százalék zsír- és 3,4 százalék fehérje-beltartalomra vonatkozóan. Az alapanyagérték tükrözi a nyerstej összetevőinek (zsír, fehérje) árát, amelyet a kempteni árutőzsde vaj- és soványtejpor-jegyzései alapján határoznak meg.

A zsírérték 84%-kal, a fehérjeérték 53%-kal nőtt, így a szállítási költség nélküli alapanyagérték 63%-kal volt magasabb 2022 augusztusában az előző év azonos hónapjához képest. Franciaországban 2022 35. hetében a tejfelvásárlás egy hét alatt 0,3%-kal nőtt, míg az előző év azonos hetéhez viszonyítva 2,3%-kal csökkent. A németországi központi tejpiaci szolgálat gyorsjelentése szerint Németországban a nyerstej felvásárlása ugyanekkor az előző hetitől 0,8%-kal, az előző év azonos hetitől 0,4%-kal maradt el. Németországban az ömlesztett vaj értékesítési ára 2022 37. hetében az előző év azonos hetéhez viszonyítva 70%-kal, a sovány tejporé 43%-kal nőtt. A kempteni árutőzsdén a 25 kilogrammos kiszerelésű ömlesztett vaj értékesítési ára 700 euró/100 kilogramm, a 25 kilogrammos kiszerelésű zsákos, élelmezési célú (intervenciós minőségű) sovány tejporé 384 euró/100 kilogramm volt 2022 37. hetében. Az ömlesztett vaj ára 216%-kal, a sovány tejporé 120%-kal volt magasabb az intervenciós árszintnél a vizsgált héten.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
sajt, vaj, tejtermék, tejtermelés, élelmiszerár-emelkedés, tej-terméktanács, tejágazat, feldolgozott-élelmiszer, joghurt, nyerstej, tejárak, harcz-zoltán, élelmiszerkönyv, magyar-Élelmiszerkönyv, trappista-sajt, tej-szakmaközi-szervezet-és-terméktanács, tejtermelő, trappista, tejfeldolgozás, agrárközgazdasági-intézet, élelmiszer-drágulás,