Ebbe most sokan belevágnak: komoly támogatást kaphat, aki ilyen növényt termeszt

Szedlák Levente2022. szeptember 30. 06:03

Bár a lucerna mindig is fontos takarmánynövénynek számított Magyarországon, a 2000-es évek elejétől folyamatosan csökkent a hazai termőterület. A hazai termesztés az utóbbi évtizedekben a mélypontot a 2009 és 2013 közötti években érte el, de aztán 2016-ban egy hirtelen megugrás volt megfigyelhető a lucerna vetésterületében. A 2022-es év pedig egy újabb komoly növekedést hozott e takarmánynövény termesztésében, ami nem kis részben az idei év január 1-jével meginduló agrárkörnyezetgazdálkodási pályázatnak (VP-AKG) köszönhető. Vetőmagfronton azonban a keresleti piac hatásai érvényesülnek, nemcsak hazánkban, de egész Európában. A magas igények és a növény termesztéséhez kapcsolódó támogatások miatt azonban szinte borítékolni lehet, hogy a következő időszakban is magas lesz az érdeklődés a lucerna iránt.

A pillangósvirágúak családjába tartozó lucerna (Medicago sativa) mindig fontos takarmánynövénynek számított Magyarországon, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatbázisa alapján a 2000-es évek elejétől folyamatosan csökkent a hazai termőterület. Csaknem 10 év alatt a közel 160 ezer hektárról alig több mint 123 ezer hektárra esett vissza a lucerna vetésterülete. 2009 és 2015 között körülbelül 125 -135 ezer hektáron termesztették ezt a növényt, majd 2014-ben (az Európai Unió költségvetési ciklusának kezdetén) elkezdett nőni a lucerna vetésterülete, majd 2016-ban jött egy komoly megugrás, amikor az előző évi, valamivel több mint 134 ezer hektárról mintegy 41%-kal nőtt meg a lucernával vetett területek nagysága, meghaladva a 190 ezer hektárt is. Azóta folyamatosan 190-220 ezer hektáron termesztik ezt a növényt Magyarországon, bár a 2022-es év egy újabb komoly növekedést hozott e takarmánynövény termesztésében, ami nem kis részben az idei év január 1-jével meginduló agrárkörnyezetgazdálkodási pályázatnak (VP-AKG) köszönhető. A KSH idei júniusi elemzése azonban azt mutatja, hogy idén már mintegy 224 ezer hektáron vetettek lucernát a magyar gazdák.

Vetőmagfronton némileg bonyolultabb a helyzet, mert bár Magyarországon viszonylag nagy területen (megközelítőleg 2 ezer hektáron) zajlik a lucerna vetőmag előállítása, az igények kicsit magasabbak, mint amit a termelők nyújtani tudnak, így a keresleti piac hatásai érvényesülnek, nemcsak hazánkban, de egész Európában. Ez pedig magasabb árakat eredményez, ráadásul a megnövekedett igények és a növény termesztéséhez kapcsolódó támogatások miatt azonban szinte borítékolni lehet, hogy a következő időszakban is magas lesz az érdeklődés a lucerna iránt.

Az Enyingi Agrár Zrt. 2022-ben 334, a holding egészét tekintve pedig 442 hektáron vetettek lucernát idén. A Fejér megyei vállalat növénytermesztési főágazatvezetője, Szilárdi József az Agrárszektornak elmondta, hogy az első kaszálás még jónak volt mondható, de a második és a harmadik kaszáláson már látszottak az aszály hatásai, a negyedik kaszálás pedig kitolódott, meg kellett vele várni a silózás utáni esőzéseket. Összességében azonban egy közepes termés lett idén - fogalmazott a szakember. Szilárdi József elmondta, hogy mivel ők is részesei az AKG-nak, ezért fenn kell tartaniuk ezt a vetésterületet, így a következő évben legalább ekkora területen fognak lucernát vetni.

Az egyebek mellett lucerna vetőmag termeltetéssel és előállítással is foglalkozó mosonmagyaróvári székhelyű Lajtamag Kft.-nél az Eride fajtát szaporítják. Ahogy Fejes Vilmos, a vállalat termeltetési és kereskedelmi vezetője elmondta, az idei évben 150-200 hektáron termesztettek vetőmagot, amiből 180 tonnát adtak el, és ezt hektáronként 20 kg-os vetésnormával kell számolni. Az idei évet illetően a szakember úgy fogalmazott, hogy se érésgyorsítót nem kellett alkalmazni, de a deszikkálásra se volt gondjuk. 2022-ben nem születtek jó termésátlagok, a szárazság mindenre rányomta a bélyegét - jelentette ki Fejes Vilmos, hozzátéve, hogy a növények hamar borultak virágba, és akkor volt a nagy légköri aszály, amikor a virágkötésnek kellett volna lennie. Ebből kifolyólag idén gyenge termések születtek. A termeltetési és kereskedelmi vezető beszélt arról is, hogy a lucerna termesztése határozottan növekvő tendenciát mutat Magyarországon, főképpen az AKG-nak köszönhetően, mivel sok szegmensben meg lehet felelni a lucerna és bíborhere termesztésével. Ami a 2023-as évet illeti a lucerna szempontjából, Fejes Vilmos azon a véleményen volt, hogy az idén elindult AKG fogja meghatározni a következő időszakot, mivel aki ebben a ciklusban elindul, és nem felel meg, az támogatási szempontból rosszabb körülményekre számíthat a 2025-től kezdődő öt évet illetően. A szakember szerint az idei lucernatelepítések sikeresek voltak, de voltak olyan gazdálkodók, akik a biztonság kedvéért ősszel is vetettek lucernát, ami általában egy kockázatosabb lépés. Fejes Vilmos biztos venne, hogy 2023 a lucerna szempontjából jó év lesz.

Söjtöri Andor, az Agro-Largo Kft. agrár üzletágának szaktanácsadója szerint a lucernavetőmag termőterülete az utóbbi években nemcsak Európában, de Magyarországon is csökkent, hazánkban jelenleg megközelítőleg 2 ezer hektáron foglalkoznak ezzel. A szakember beszélt arról is, hogy a lucernavetőmag-előállítás bonyolult, nagy odafigyelést igénylő folyamat, amelynek során komolyabb hozamingadozások is előfordulhatnak. A lucernavetőmag-piacot éppen ezért enyhe hiány jellemzi, vagyis kereseti piac alakult ki. Mivel jelenleg eléggé magasan vannak a lucernaárak, ezért nem valószínű, hogy rövidtávon változna a helyzet, olcsóbb egészen biztosan nem lesz - jelezte Söjtöri Andor. De amíg a vetőmag termesztés leginkább stagnálni látszik, a takarmánycélú termesztés határozottan növekedni látszik. A szakember elmondta, hogy ez a felfutás jellemzően az év elején újra megnyílt AKG-hoz kapcsolódik. A szaktanácsadó szerint az aszály tavaly is, idén is eléggé megviselte ezt a növényt is, különösen igaz ez a lucerna fő termőterületére, az Alföldre. A szaktanácsadó elmondta, hogy a lucernatermesztésnél az sem mindegy, hogy intenzív vagy extenzív fajtáról van-e szó, de a magyar gazdák általában 5-7 évre terveznek a lucernával, és emiatt az extenzív fajtákat részesítik előnyben.

A lucerna termesztésével egyidőben annak hazai feldolgozása is egyre komolyabb lendületet kap. 2021 júniusában Közép-Európa legmodernebb lucernafeldolgozója épült fel Szeged külterületén, a lucernapellet gyártásával foglalkozó Karotin Kft. beruházásának köszönhetően, 2022-ben pedig a Tedej Agrártermelő és Szolgáltató Zrt. lucernaalapú fehérjetermékeket és egyéb növényi termékeket előállító termesztési és feldolgozási technológiát, valamint mintaüzemet alakított ki Hajdúnánáson, ahol együttműködő partnerével, a Debreceni Egyetemmel azt vizsgálják, milyen felhasználási lehetőségek rejlenek még a lucernában.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
növénytermesztés, vetőmag, lucerna, agrár-környezetgazdálkodás, vp-akg, takarmánynövény, kaszálás, pillangós, uniós-támogatás, évelő, szálastakarmány, vetőmag-forgalmazó, vetőmag-előállítás, vetőmag-ellátás, vetőmag-szaporító,