Milliárdos támogatást kaphatnak a magyar borászok: erre használhatják fel a pénzt

agrarszektor.hu2022. október 10. 17:17

Komplex borpromóciós programot indít jövőre a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa. A mintegy 2,6 milliárd forintból megvalósuló kampány célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a hazai borkultúrát, illetve növelje a magyar borok népszerűségét a külföldi piacokon.

Jelentős, mintegy 2,6 milliárd forintos borpromóciós programot indít tervei szerint jövőre a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). A több pilléren nyugvó, hazai eredetvédett borok népszerűsítését célzó kampány részben a szakmaközi borpromóciós alap, részben az európai unió pályázati forrásai­ból valósul meg - olvasható a Magyar Nemzet oldalán. Brazsil Dávid, a HNT főtitkára elmondta, hogy a Vidékfejlesztési program keretében meghirdetett minőségi rendszerek promócióját segítő pályázat tervezése már korábban megkezdődött, a végleges dokumentumot idén nyáron nyújtotta be a szakmaközi szervezet. A pályázat jelenleg államkincstári bírálaton van, az elbírálást követően pedig elindulhat a közbeszerzési eljárás. A főtitkár szerint az Agrárminisztériumnak jelentős szerepe van abban, hogy a hazai bor népszerűsítését ilyen mértékű anyagi forrás segíti.

Nagy István miniszter úr már korábban jelezte, ha a HNT saját forrásból létrehoz egy alapot, amely a szakmai piacépítést szolgálja, a tárca legalább akkora összegű támogatást biztosít mellé, mint amennyit a hegyköz­ségi tagok összeadnak

- hívta fel a figyelmet Brazsil Dávid.

A főtitkár szerint a promóciós programban nem közvetlenül a magyar bor népszerűsítéséről lesz szó. Az európai uniós szabályok szerint ugyanis alkoholtartalmú italt nem lehet közösségi forrásból népszerűsíteni. A HNT szerint ugyanakkor a borra nem elsősorban alkoholként, hanem kulturális termékként kellene tekinteni. Éppen ezért a kampány célja, hogy a magyar borok eredetvédelmi rendszerét közelebb hozza a fogyasztókhoz.

Főként a fiatalokhoz szeretnénk szólni. Fel kívánjuk hívni a figyelmüket arra, hogy bort fogyasztani trendi. Meg szeretnénk ismertetni velük a magyar borkultúrát, a borvidékeket

- emelte ki Brazsil Dávid.

A szakember szerint minden olyan modern marketingeszközt megpróbálnak bevetni, amivel a fiatalok nyelvén, az ő gondolatviláguknak megfelelően tudnak üzenni a magyar borról. Az egész promóciós aktivitás piackutatással kezdődik majd meg, amit a HNT végez el. A szakmaközi szervezetnek nem ez az első, fiatalokat megcélzó programja. A 2020-ban megvalósított „Jó bor” kampányban is a fiatalokat szerették volna megszólítani. Ezúttal azonban nagyobb összeg és ezáltal szélesebb eszköztár áll majd rendelkezésükre. Ha minden rendben megy, 2023 késő tavaszától 2024 késő őszéig tart majd a promóció - árulta el Brazsil Dávid.

A fiatalok megszólítása mellett az exportpiacokon is népszerűsítené a hazai borokat a HNT. A főtitkár szerint a fő cél az, hogy a rendelkezésre álló forrásokból elsősorban a visegrádi országokban, illetve Skandináviában növeljék a magyar borok jelenlétét.

Azokat a piacokat céloztuk meg, amelyekben nagy fejlődési potenciál van. Lengyelország lehet az elsődleges célország, a borkereskedelmi felmérések szerint ugyanis az öt legattraktívabb piac között van Európában

- emelte ki Brazsil Dávid.

Az egy főre jutó borfogyasztás Lengyelországban négy-öt liter körül van, és folyamatosan emelkedik. Ebben pedig a magyar bornak is meg kell találni a helyét. Nagy előnye Magyarországnak, hogy a 10-15 leggyakrabban használt borászati márkanév, eredetmegjelölés között ott van a bikavér és a tokaji is. A szakember ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy ahhoz, hogy a promóciós pénzeket hatékonyan tudják felhasználni, a magyar borok minőségének megkérdőjelezhetetlennek kell lennie. A HNT ezért augusz­tus 23-i tanácsülésén - a komplex szakmaközi bormarketingprogram keretében - kezdeményezte az érzékszervi borbírálat rendszerének bevezetését.

Ez a gyakorlatban egyfajta minőség-ellenőrzést jelent, amelyet a szervezet magára vállal. Nem hatósági feladatot szeretnénk ellátni, viszont a bor élvezeti termék jellegéből adódóan nagyobb rálátást szeretnénk elérni a piaci kínálatra - mutatott rá Brazsil Dávid, majd hozzátette: a HNT szakmaközi borbíráló bizottsága egy pilot projekt keretében nemrég öt áruház teljes borkínálatát minősítette technológiai és élvezeti érték szempontjából és tett szükség esetén szakmai észrevételeket az adott borászatoknak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar fogyasztók asztalára kerülő magyar borok jó minőségűek, és kifejezik a magyar termőtáj sokszínűségét. Az ettől eltérő esetekben a szakmai visszajelzés a minőségfejlesztés irányába tett javaslat.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
kampány, borfogyasztás, lengyelország, hegyközségek-nemzeti-tanácsa, borexport, magyar-bor, borágazat, népszerűsítés, borfajta, exportpiac, uniós-forrás,