Új őrület hódít Magyarországon: így lehet most bárkinek saját bora itthon (x)

agrarszektor.hu2022. október 24. 18:17

Egyedülálló módon, a kulisszák mögül követhető végig a bor készítésének teljes folyamata. Bárki örökbe fogadhat egy szőlőtőkét, és egy év után, fáradozások nélkül, akár a saját nevével ellátott borát is kézhez veheti. A Brancson debütáló MyWine olyan borkedvelő fogyasztóknak szól, akik, habár személyesen a szőlő nevelésében, szüretelésében nem tudnak részt venni, de örökbefogadóként a munkafolyamatokról szóló rendszeres tájékoztatások által és a dűlőtúrán való részvétellel olyan borhoz juthatnak, amelyben mind a termelőnek, mind a fogyasztónak a lelkesedése benne van.

A MyWine hitvallása szerint a világon sok kiváló bor létezik, de a legkülönlegesebb az, amelyikhez személyesen is kötődünk. A program lényege, hogy örökbe lehet fogadni egy szőlőtőkét, amire névvel ellátott bilétát helyezünk, illetve jár mellé egy oklevél is elektronikus formában. Lehetőség van arra is, hogy a palackon a saját név szerepeljen. A dűlőtúrán keresztül megismerhető a tokaj-hegyaljai borvidék, a borászat és betekintés nyerhető a kulisszák mögé. Így fáradozások nélkül, mégis az aktuális munkafolyamatokról rendszeresen tájékozódva lehet bort „készíteni”. Kétféle bor közül lehet választani, egy édes és egy száraz tokaji klasszikus borfajta szerepel a csomagajánlatokban - írja a MyWine sajtóközleményében.

A borbank szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a bor a palackozástól számított további 1 évig megfelelő körülmények között legyen tárolva és igény szerinti időpontban kerülhessen kiszállításra. Ezáltal a Magyarországon még kevésbé ismert, de számos országban már jól működő CSA (Community Supported Agriculture) vagyis Közösség által támogatott Mezőgazdasági program is megvalósul, melynek lényege, hogy a fogyasztó ismeri az élelmiszer eredetét, készítőjét, ezáltal kialakul a fogyasztó és a termelő közötti bizalom. A MyWine alapítói nem kisebb célt tűztek ki, mint azt, hogy országszerte követői legyenek a kezdeményezésnek, szeretnének bevonni az ország más borvidékeiről fiatal törekvő, eredményekkel rendelkező borászatokat, hogy azok önállóan működve, de együtt egységesen hozhassák létre a MyWine Hungaryt, egy országos borászati és turisztikai attrakciót.

(x)

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
borászat, bor, tokaj, borfogyasztás, bortermelés, borász, tokaji,