Döbbenetes dolog derült ki az árstopról Magyarországon: ezt jobb, ha mindenki tudja

agrarszektor.hu2022. október 29. 12:31

Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli rádióinterjújában beszélt arról, hogy újabb termékek kerülhetnek be az árstopos körbe, azt azonban nem közölte, melyek lehetnek ezek. Habár a vásárlók körében népszerűek az árstopok, a kiskereskedőknek komoly terhet jelent az intézkedés, és a veszteségeket kénytelenek szétteríteni, vagyis az árstopos termékeken keletkező mínuszt a többi termék drágításával egyenlítik ki. Ráadásul az eddigi tapasztalatok szerint az árstop bevezetésével nem lassult, hanem inkább felpörgött az élelmiszer-infláció.

Péntek reggel rádióinterjúban közölte Orbán Viktor, hogy újabb termékek árát maximalizálná a kormány, ugyanakkor arról nem beszélt, mik kerülhetnek be az árstopos körbe. A kormány februárban döntött arról, hogy a tej, a liszt, a cukor, a napraforgóolaj, a csirke far-hát és mell, valamint a sertéscomb ára nem emelkedhet, és a jelenlegi álláspont szerint az árstop ezen termékek esetében egészen 2022 év végéig tart.

Lesznek újabb termékek, amelynek az árát központilag, annak a maximumát meg akarjuk határozni

- mondta Orbán Viktor pénteken.

Az elmúlt egy évben a hivatalos adatok szerint a kenyér és a sajt drágult leginkább, emellett a vaj 87, a száraztészta majdnem 68, a tojás pedig több mint 56 százalékkal drágult egy év alatt a KSH adatai szerint. Az RTL Híradó által megkérdezett vásárlók szívesen látnának több árstopos terméket, a kereskedőknek és a termelőknek azonban újabb terhet jelentene az intézkedés. Csomós János, egy békéscsabai élelmiszerbolt tulajdonosa a híradóban beszélt arról, hogy a maximált ár eddig is óriási költséget jelentett a vállalkozásának, abból a pénzből például, amit ki kellett fizetniük árkülönbözetként a nagykereknek, még két alkalmazottat tudtak volna fizetni. 

Molnár László, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója szerint az árstop bevezetésével az eddigi tapasztalatok szerint nem lassult, hanem inkább felpörgött az élelmiszer-infláció. Hozzátette, nem csak ez a baj az árstoppal, hanem az is, hogy az ársapkás termékek esetében két dolog történik: egyrészt vagy hiány keletkezik, tehát hirtelen elfogynak a termékek, vagy rosszabb minőségű terméket lehet kapni ugyanazon az áron - hangsúlyozta. Kiemelte, a kereskedők a veszteségeket kénytelenek szétteríteni, vagyis az árstopos termékeken keletkező mínuszt a többi termék drágításával egyenlítik ki.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
cukor, élelmiszer, tej, sajt, kenyér, liszt, csirke, élelmiszerbolt, kereskedő, orbán-viktor, napraforgóolaj, sertéscomb, élelmiszerárstop, árstop,