Egyre terjed a fertőző állatbetegség Magyarországon: újabb eseteket találtak

agrarszektor.hu
Csongrád-Csanád megyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma két lúdtelep állatainál. Az érintett állományok felszámolása már a betegség gyanúja alapján lezajlott és az egyéb járványvédelmi intézkedéseket is elrendelte a hatóság. A járványhelyzethez igazodva a Nébih laboratóriuma is módosította a mintakezelés rendjét.

A Csongrád-Csanád megyei Szentes településen található, több mint 8.300 törzsludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére - írja a Nébih. Hasonlóképpen jelentkezett a betegség a Sándorfalván lévő, mintegy 2.200 egyedből álló tömőlúd-állományban is. A Nébih laboratóriuma mindkét állományban a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta.

Az állategészségügyi szakemberek az érintett állományok felszámolását már a fertőzés gyanúja alapján megtették. A kitörésben érintett gazdaságok körül a szakemberek kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a megfigyelési körzetet. Ezenkívül továbbra is érvényesek Csongrád-Csanád megye korlátozással nem érintett területein a szárnyasok technológiai mozgatására vonatkozó szigorítások. 

EZ IS ÉRDEKELHET

A madárinfluenza-járványhelyzet változásával a Nébih életbe léptette a módosított laboratóriumi mintakezelési rendet. Eszerint a megrendelők által személyesen behozott mintáknál még aznap megtörténik a PCR vizsgálat és az eredményközlés, amennyiben a vizsgálati minták legkésőbb 10 óráig beérkeznek a Nébih állategészségügyi diagnosztikai laboratóriumába. - A vágóhidak számára kiemelten fontos, hogy minden délelőttre tervezett vágás esetén az állatok mintáit előző nap 10.00 óráig el kell juttatniuk a Nébih-hez. A mintaszállító gépjárművel behozott minták esetében pedig a beérkezés másnapján zajlik a PCR vizsgálat és az eredményközlés.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/Bernd Wüstneck

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?