Mérföldkőhöz ért az emberiség: 8 milliárdan vagyunk a Földön

MTI2022. november 15. 17:29

A világ népessége kedden átlépte a 8 milliárdot - közölte az ENSZ a honlapján. A nemzetközi szervezet szerint ez "fontos mérföldkő az emberi fejlődésben", és az éppen most zajló COP27 konferencia idején emlékeztet "a bolygónkról való gondoskodás iránti közös felelősségünkre". Az ENSZ szerint "a példátlan növekedés" - hiszen 1950-ben még 2,5 milliárd lakója volt a Földnek - a várható élettartam fokozatos emelkedésének köszönhető, ami a jobb közegészség, táplálkozás és személyes higiénia, valamint az orvostudomány fejlődésének következménye. 

Míg az 1800-as évekig a Földön kevesebb mint egymilliárd ember élt, csupán tizenkét év kellett ahhoz, hogy 7 milliárdról 8 milliárdra nőjön a populáció - emlékeztetett rá az ENSZ közleménye. A várakozások szerint 15 év múlva, 2037-ben éri el a bolygó népessége a 9 milliárdot, a 2080-as évekre pedig 10,4 milliárdnyian leszünk a Földön, de az ENSZ szerint ez a létszám a század végéig nem emelkedik majd tovább. Az egyiptomi Sarm-es-Sejkben éppen most zajló ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésével (COP27) kapcsolatban a nemzetközi szervezet felhívta rá a figyelmet, hogy "miközben a népességnövekedés felerősíti a gazdasági fejlődés környezeti hatását", az egy főre jutó anyagi erőforrás-fogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátása általában a gazdag országokban a legmagasabb, nem a szegény országokban, ahol a népesség gyorsan növekszik. 

A népességnövekedés ugyanakkor éppen a szegény országokban jelent komoly kihívást. Az 1,4 milliárd lakosú Indiában például, amely Kínát is megelőzve 2023-ban már a világ legnépesebb országa lesz, a következő évtizedekben várhatóan jelentősen nő a városi lakosság száma, holott a metropoliszok már most is túlzsúfoltak, és nem rendelkeznek alapvető infrastruktúrával. Mumbaiban a lakosság mintegy 40 százaléka nyomornegyedekben él, folyóvíz és áram nélkül. Az ENSZ szerint a 2050-re várható népességnövekedés több mint fele nyolc ország - a Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Etiópia, India, Nigéria, Pakisztán, a Fülöp-szigetek és Tanzánia - lakosságága növekedésének tulajdonítható. Az előrejelzések alapján a század végén a világ három legnagyobb populációjú városa: Lagos (Nigéria), Kinshasa (Kongói Demokratikus Köztársaság) és Dar Es Salaam (Tanzánia) Afrikában lesz.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
ensz, lakosság, táplálkozás, fejlődés, népesség, világ, fenntartható-fejlődés,