Pénz áll a házhoz: milliárdokat osztanak szét a magyar borászok között

agrarszektor.hu2022. november 20. 16:04

Évi 3 milliárd forintot biztosít a kormány a hamarosan elkészülő nemzeti bormarketing stratégia megvalósítására - jelentette be a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos a budapesti Vince gálán.

Rókusfalvy Pál abban bízik, hogy a költségvetési támogatás hatékonyan felhasználásával erősödhet a magyar bor nemzetközi elismertsége, így a jelenleginél sokkal magasabb áron lehet majd külföldön eladni. A sikerhez együttműködésre, a magyar borközösség támogató összefogására ugyancsak szükség lesz, és nagyon sok fog múlni a fiatalokon is, hiszen a változásoknak mindig ők a kezdeményezői. Jó érzés ugyanakkor látni, hogy az újításaikat a rendszerváltás utáni első borásznemzedék hagyományaira alapozzák - tette hozzá a politikus.

A kormánybiztos szerint a magyaroknak a bor elsősorban nem alkohol, hanem kultúra, és jó lenne, ha "nem csak mi magyarok tudnánk, hogy világhírűek vagyunk" ezen a téren - fogalmazott. A feladat és a tét egyaránt óriási, de ilyen lehetőség sem volt még, a szőlő-bor ágazat marketingje ekkora segítséget nem kapott korábban. Az ország adottságai kedvezőek, a magyar borászok kiválóak, boraik világszínvonalúak, ki kell tehát használni a lehetőségeket, és az eredmény nem marad el - mondta Rókusfalvy Pál.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
borászat, marketing, bormarketing, együttműködés, borász, kormánybiztos, magyar-bor, borágazat, népszerűsítés, szőlő-bor-ágazat, kezdeményezés,