Durva fordulatot vehet az időjárás: meglepően meleg jöhet karácsonykor

agrarszektor.hu2022. december 19. 12:14

Egyelőre vége szakad a téli időnek, és fokozatos melegedés jön a héten. Mindez azt is jelenti, hogy karácsonykor kifejezetten enyhe, kora tavaszt idéző időjárás jöhet, napközben pedig többfelé a 10 fokot is átlépheti majd a hőmérséklet.

Csípős éjszakai fagyokat, hideg nappalokat és havazást is kaptunk az elmúlt két hét során - írja az Időkép. A télies időnek azonban hamarosan vége szakad, és úgy tűnik épp az ünnepekre érkezik meg az enyhülés. A Kárpát-medencét jelenleg uraló fagyos légtömeget enyhe, óceáni eredetű léghullámok söprik el a hét első felében. A meleg levegő legelőször a magasabb légrétegekben érkezik meg, de ebből eleinte mi keveset fogunk érezni itt a felszínen, ahol kis időre még beragad a hideg levegő.

Hétfő és kedd hajnalban is lehetnek erős fagyok, főként az északi tájakon kerülhetünk -10 fok közelében. Még lesznek tájak, ahol napközben is fagypont közelében alakul a hőmérséklet, a legtöbb helyen azonban 2-9 fok közötti értékekre készülhetünk a hét első felében. Emellé többnyire fátyolfelhős, helyenként ködös, rétegfelhős idő várható számottevő csapadék nélkül.

Mi a helyzet a karácsonnyal?

A fehér karácsony sorsa is egyre inkább eldőlni látszik. A szerdától várhatóan tovább fokozódik az enyhülés, és karácsonykor kifejezetten enyhe, kora tavaszt idéző időjárás jöhet. Sok helyen fagymentesek lehetnek az éjszakák, napközben pedig többfelé a 10 fokot is átlépheti majd a hőmérséklet. Így az a kevés, meglévő hótakaró is nagy eséllyel elolvadhat, jelentős csapadékutánpótlás pedig egyelőre nem várható. Ha esetleg mégis jön valami, az nagy eséllyel eső formájában fog lehullani.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
csapadék, karácsony, fagy, időjárás, , hideg, előrejelzés, köd, hőmérséklet, tavasz, fagypont, hótakaró, enyhülés,