Indul a nagy felmérés: most kiderül, hány sas él Magyarországon

MTI2023. január 12. 14:44

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve 20. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását péntektől vasárnapig. A felmérésből kiderül, hogy hány rétisas, valamint parlagi sas telel hazánkban.

Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak - olvasható az egyesület szerdai közleményében. A második leggyakoribb sasfaj Magyarországon a parlagi sas, amelynek állandó hazai költőállományához a Kárpát-medence más országaiból származó egyedek csatlakoznak télire. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is -  olvasható a közleményben. 

A felmérésen a sasok mellett valamennyi nappali ragadozómadárfaj és a túzok egyedeit is számba veszik a szakemberek. Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkronfelmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak.

A közlemény szerint a megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan február elején készül el. A programról további részletek az alábbi oldalon olvashatóak.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
felmérés, állomány-felmérés, ragadozó-madarak, telelőhely, magyar-madártani-és-természetvédelmi-egyesület, sas, réti-sas, madárállomány, mme, parlagi-sas,