Itt a csúf igazság: már Horvátországban is olcsóbb egy paprikás krumpli, mint itthon

agrarszektor.hu2023. január 19. 09:48

A paprikás krumpli az egyik legismertebb ételünk, ugyanakkor a megugró árak miatt ezért a fogásért is jóval többet kell fizetnünk, mint korábban. Ami érdekesség, hogy még Horvátországban is olcsóbban beszerezhetjük a szükséges termékeket hozzá. Egy adag alapanyagára Magyarországon 913 forint, míg déli szomszédunknál 556 forint volt. A különbség oka pedig nem más, mint az, hogy a horvát kormány 8 százalékkal mérsékelte az alapvető élelmiszerek áfáját.

Itthon már régóta életben van az élelmiszerárstop, azonban ezekkel az élelmiszerekkel ritkán találkozhatunk, sokszor csak az üres polcokkal találhatjuk magunkat szemben. Egy baranyai szupermarketben a sárga burgonya kilója 500 forint, a hagymáé 529 forint. Egy 65%-os hústartalmú virsli, négy szem burgonya (220 forint) és két hagyma (100 forint) 913 forintba került - derült ki az ATV riportjából. A horvát üzletben 5 fajta burgonya közül lehetett választani, ezek ára nagyjából azonos. Egy kiló krumpli átszámítva 260 forintba kerül. Virsliből csak 90%-os hús tartalmút találtak, így ebből vásároltak.

Amit itt vásároltunk lenn, az átszámolva 400 forintos árfolyamon az 556 forint, tehát ez azt jelenti hogy 40%-kal drágábban vásároltunk be otthon mint a szomszédos Horvátországban

- fogalmazott Varga László közgazdász.

Mint kiderült, a mérsékeltebb, kedvezőbb árak annak köszönhetők szomszédunknál, hogy a horvát kormány a tavalyi évben 13%-ról 5%-ra csökkentette a friss hús, a hal, a tojás, a gyümölcs, a zöldség, az olaj, a zsír és a gyermekélelmiszerek adóját. Mindemellett a mezőgazdaság is jól járt, mivel 25 százalékról 5 százalékra mérsékelték a vetőmag, a műtrágya és a növényvédő szerek, valamint a margarin és a vaj áfakulcsát is. A horvátokat egyébként semennyire sem zavarja az úgynevezett magyar bevásárlóturizmus.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
burgonya, krumpli, hús, kormány, élelmiszerárak, horvátország, árak, élelmiszerárstop,