Drasztikusan csökkenhet az ára ennek az élelmiszernek itthon: mi történik itt?

agrarszektor.hu2023. február 6. 09:47

A trappista tulajdonképpen már-már luxuscikknek számít itthon, súlyos ezreket kérhetnek el kilójáért a magyar boltokban. Jó hírrel szolgálhat, hogy az agrárközgazdász, Raskó György szerint akár 1000 forinttal is csökkenhetne a kedvelt sajt ára - már, ha kivezetnék az árstopot.

Az agrárközgazdász szerint például a 2,8 százalékos tej ársapkájának eltörlésével az emberek visszatérnének a másfél százalékos zsírtartalmú tej vásárlására, így több tejzsír marad, az ebből készített termékek - mint a vaj vagy a sajt - ára pedig a kivezetést követő két-három héten belül esni kezdene. Úgy számolja, hogy a trappista sajt kilónkénti ára például ezer forinttal is csökkenhet - írja a Magyar Hang. A szakember konkrét példákat is felhozott, hogy milyen káros hatásai vannak még az ársapkáknak: egy évi hárommilliárdos bevételű, hat üzlettel rendelkező dunántúli kisvállalkozó számításai szerint az ársapkák miatt májusban kétmillió, szeptemberben már hatmillió, decemberben pedig tízmillió forintos havi veszteséget szenvedett el. A beszerzési ár ugyanis egyre távolabb kerül a hatósági ártól.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tej, sajt, tejipar, tejtermék, tejtermelés, tejzsír, trappista, agrárközgazdász,