Durva fordulatot vesz az időjárás: meglepően meleg jöhet a következő napokban

agrarszektor.hu
Csendesebb napokat követően péntektől újra elérik a frontok a térségünket, de szombaton többfelé akár 15 fok is lehet. Várhatóan vasárnap érkezik egy erősebb hidegfront, mögötte több fokkal visszaeshet a hőmérséklet.

Szerdán és csütörtökön még nem változik lényegesen időjárásunk, a reggelek többfelé párásak, ködösek lesznek, illetve allacsony szintű rétegfelhőzet képződhet, amely helyenként napközben is tartósan beragadhat - írja az Időkép. Máshol viszont a napsütésé lesz a főszerep, igaz csütörtökön egyre több fátyolfelhő sodródik fölénk nyugat felől. A hajnalok fagyosak lesznek, délutánonkánt 5-11 fok várható.

Péntektől változik a helyzet, egyre jobban megközelítik térségünket a nyugat, északnyugat felől érkező frontok. Emiatt már több lesz fölöttünk a felhő, elszórtan kisebb eső, záporok is kialakulhatnak, valamint egyre többfelé feltámad a nyugatias szél, szombaton északon viharos lökések is lehetnek. Az átkeverő légmozgások hatására viszont melegszik az idő, pénteken 5-14 fokot mérhetünk, nyugaton, délnyugaton mérhetjük a magasabb értékeket, északkeleten lesz a leghűvösebb. Szombaton az ország nagy részén 10 fok fölött tetőznek a maximumok, több helyen a 15 fokot is elérheti a csúcshőmérséklet.

Címlapkép forrása: MTI/Balogh Zoltán

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?