Itt van az unió nagy terve: ez várhat a ketreces tyúktartásra Európában

agrarszektor.hu2023. február 24. 08:29

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) friss tanulmánya szerint, amely az Európai Bizottságnak tett ajánlásokat tartalmazza, az állatok jólétének növelése érdekében be kellene tiltani többek közt a szárnyasok csonkítását és a ketreces tojótartást is. A javaslatok alapjaiban rengethetik meg nemcsak az unió tojástermelését, de az egész baromfiágazatot is. Ráadásul a termelők mellett a fogyasztók is hamar megéreznék a bőrükön mindezek hatását, hiszen a ketreces tojástermelés felszámolásával könnyen az egekbe szökhetne a tojás ára, a broiler csirkékre vonatkozó korlátozások miatt pedig elképesztően megdrágulhatna a csirkehús is. 

Az EFSA nemrég megjelent tanulmánya a farmokon elhelyezett állatok mennyiségére is kitér, a javaslat szerint ugyanis csökkenteni kell a telepek sűrűségét, minél több szabad teret hagyva a szárnyasoknak, illetve biztosítani kell annak lehetőségét, hogy el tudjanak bújni egymás elől. A hivatal szakértői szerint a baromfik jólétének emelése érdekében fedett verandákat kellene létesíteniük az állattartóknak, ahol szabadon kapirgálhatnak és táplálkozhatnak - írja a Magyar Nemzet.

A javaslatok a keltetőtelepeken is változást hoznának. Az EFSA szakértői úgynevezett sötét keltetők kialakítását tartanák kívánatosnak, ahol a kotlós tyúkok meleg, sötét és védett környezetben kelthetik ki a tojásokat. Mindez csökkentené a madarak félelemérzetét és elősegítené a pihenést.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
állattenyésztés, tojás, efsa, unió, baromfi, csirke, tyúk, tojótyúk, állatvédelem, tojástermelés, állattartás, csirkehús, ketreces-tartás, tojóállomány,