Nincs vége az áremelésnek itthon: még tovább drágulhatnak ezek az élelmiszerek

agrarszektor.hu2023. március 3. 09:43

A jegybank friss elemzése alapján érdemben csak az év második felében csökkenhet az infláció itthon. A vaj már 15 százalékkal olcsóbb, mint tavaly év végén, a sertéshús azonban a következő hónapokban még tovább drágulhat 10 százalékkal. Az árstop pedig csak akkor lesz kivezetve, ha tartósan és meggyőzően lassul az infláció. 

A trappista sajt tavaly január óta drágul, decemberben már majdnem kétszer annyit kértek érte, mint egy évvel korábban. Egy üzletvezető az RTL Híradójának elmondta, hogy decemberben 5 ezer forint körül mozgott egy kiló trappista, ma már viszont 3-4 ezer forintért is meg lehet vásárolni. A takarmányárak is lassan csökkenni kezdtek, hiszen megindult a gabonaszállítás Ukrajnából, emellett egész Európában csökken a tejtermékek ára is, ráadásul a forint erősödése miatt a korábbinál lényegesebben kedvezőbb áron hozhatnak be külföldi termékeket a magyar kereskedők.

De akkor mi a helyzet a sertéshússal?

A hús azonban csúcsára drágult az EU-ban, mivel kevesebb van belőle, mint amennyit el tudnának adni. Raskó György agrárközgazdász szerint nem hizlaltak elég sertést a korábbi magas takarmányárak miatt. 10%-os áremelés lehetséges a sertés esetében ezért, de a baromfihús ára sem fog csökkenni, az szinte biztos.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tejtermék, sertéshús, forintárfolyam, trappista-sajt, takarmányár, sertéshústermelés, trappista, sertéshústermelő, sertéshúspiac,