Sorra tűnnek el ezek a növények Nagy-Britanniában: vészesen fogy a számuk

MTI2023. március 12. 12:31

Az ember által betelepített növények teszik ki a természetben terjedő fajok többségét Nagy-Britanniában, ahol az őshonos növények több mint fele visszaszorulóban van - derült ki egy húsz évet felölelő tanulmányból, amelyet most hoztak nyilvánosságra. A Nagy-britanniai és Írországi Botanikai Társaság által készített, Növényatlasz 2020 címet viselő tanulmány szerint a változás hátterében a változó földhasználat, főképpen a szántóföldi gazdálkodás intenzívebbé válása és a vizes élőhelyek lecsapolása áll. A tanulmány szerzői szerint globális cselekvési tervre van szükség a trend megfordítására és a növényvilág helyreállítására.

A Nagy-Britanniában valaha végzett legátfogóbb növényvilág-kutatás keretében az önkéntesek 3445 különböző fajról több mint 26 millió feljegyzést készítettek. A szóban forgó fajok közül 1692 őshonos (endemikus), 1753 pedig az ember által szándékosan vagy véletlenül elterjesztett (invazív) növény volt. A tanulmányból kiderült, hogy Nagy-Britanniában ma már több a betelepített, mint az endemikus növény. Sok faj azután terjedt el, hogy a kertekbe telepítették őket.

A jelenlegi helyzetet az 1950-es években végzett vizsgálatokkal összehasonlítva kiderült, hogy az őshonos fajok 53 százaléka visszaszorult az elmúlt évtizedekben, miközben a betelepített fajok 58 százaléka terjedt a természetben. Míg a folyók és csatornák mentén élő endemikus fajok száma jócskán csökkent, az erdőben élő növények helyzete alig változott - mutatott rá a tanulmány. Emellett azok a fajok, amelyek egykor inkább az ország déli részén fordultak elő, ma már az északabbra eső területeken is elterjedtek. A kutatók a globális felmelegedéssel hozzák összefüggésbe a jelenséget.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
erdő, növény, csatorna, folyó, őshonos, tanulmány, globális-felmelegedés, felmelegedés, invazív-faj, invazív, növényvilág, növények,