Ezt nem fogod elhinni: döbbenetes dolog derült ki ezekről az élelmiszerekről

agrarszektor.hu2023. március 14. 11:01

A magyar gasztronómiának nem része a rovarok fogyasztása, de egyelőre még nem is vagyunk ráutalva ezeknek a gerinctelen állatoknak a felhasználására. Noha az Európai Unió a közelmúltban újabb rovar étkezési célú felhasználását engedélyezte, ebből nem következik, hogy ez azonnal el is fog terjedni hazánkban.

Napjainkban eléggé felkapott téma lett a rovarevés kérdése. Noha a rovarok több tízezer éve jelentenek táplálékforrást az ember számára szerte a világon, ma leginkább Ázsiában, Afrikában, valamint Közép- és Dél-Amerikában megszokott azok fogyasztása. A ma ismert, csaknem ezerötszáz ehető rovar közül elsősorban a szöcskék, tücskök, sáskák, hangyák kedveltek, de a különböző hernyók, sőt a rovarokon kívül más ízeltlábúak (skorpiók, pókok) is gyakran kerülnek az asztalra - olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

A tücskök, sáskák, csótányok és kukacok egyaránt kaphatók nálunk. A lisztkukacok igénytelenek és hosszú életűek, a megfelelő technológia alkalmazásával fél évig is megmaradnak kukacnak, míg a tücskök életciklusa legfeljebb két hónap. Elsősorban a terraristák számára állítunk elő eleséget

- mondta el László Csaba, a Bugs-World nevű hazai vállalkozás vezetője.

A lények tartása egyszerű, de mégsem az. Klimatizált helyiségekben, állandó hőmérséklet és páratartalom mellett tenyésztik őket: a sáska például 42 Celsius-fokon érzi jól magát, a csoki csótánynak 30 Celsius-fok kell.

A Bugs-World alapítói 12 évvel ezelőtt a saját állataik ellátására kezdték el a rovarok tenyésztését, majd ahogy egyre népszerűbb lett a terrarisztika, úgy kerestek náluk egyre többen élelemforrást állataiknak. Kuncsaftjaik között vannak hüllőtartók, állatkereskedések, állatkertek és vadasparkok, kutatási céllal egyetemek is vásárolnak, de olyan vevőjük is van, aki tavasztól őszig hetente megjelenik, és vesz egy doboz tücsköt, mert az olyan jó, ha az erkélyén, a kertjében ciripelést hall. A tücsökből ötféle méret van, a legnagyobb méretűből 120 darab van egy dobozban, ennek az ára 1700 forint. Azaz ha valaki tücsökpörköltről álmodik, mélyen a zsebébe kell nyúlnia. László Csaba úgy véli, ha a jelenlegi sokszorosára nőne az igény, akkor a nagyobb volumenű termelés hatására olcsóbb lenne a tücsök.

Fenntarthatóbb, mint a hagyományos állattenyésztés?

A rovarok fogyasztására sarkalló érvek között szinte mindig megemlítik, hogy magas a fehérjetartalmuk (minimum 15%-os, de fajtól függően akár 50-60% is lehet), jó vitamin- és ásványianyag-források (B₂- és E-vitamin, cink, vas, foszfor is van bennük), és kedvező a zsírsavösszetételük. A váltás propagálói az előbbieken túl azzal is érvelnek, hogy az emberiség előbb-utóbb kénytelenek lesz ízeltlábúakat enni, mert az állattenyésztés lassan fenntarthatatlanná válik. A rovarok földhasználata ellenben kisebb, életciklusuk rövidebb, ehető tömegük pedig nagyobb, mint a melegvérű állatoknak, és kevesebb melléktermék (trágya) keletkezik a tartásuk során. A friss adatok szerint a lisztkukac földhasználata tizede a szarvasmarháénak, vízfogyasztása minimális, viszont egy kilogramm marhahús előállításához 15 ezer liter víz szükséges. És amíg a marha élőtömegének 40%-át lehet csak elfogyasztani, a házi tücsöknél ez az arány 80%-os.

Én is kóstoltam már selyemhernyót, lisztkukacot és sáskát, sütve és nyersen egyaránt, és hogy a lisztkukacnak például dióíze van. Fogyasztás előtt egy napig éheztetni kell a lényeket, hogy kiürüljön a bélsár, majd mehetnek a fagyasztóba vagy közvetlenül a serpenyőbe. Forró olajban piríthatók, fűszerezhetők, sőt kell is, mert önmagukban sütve nem érezni különösebb ízt

- mondta László Csaba.

A rovarfogyasztás az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint élelmezés- és takarmánybiztonsági kérdés. A rovarok élelmiszerként és takarmányként történő felhasználásának több előnyét is említik: nagyon táplálóak, az előállításuk kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, és kevesebb termőföld felhasználásával történik. A szervezet szerint ez olyan alulhasznosított erőforrás, amely a növekvő népesség élelmezésére felhasználható. 

Mit mond az Európai Unió a rovarevésről?

Az Európai Unióban az új élelmiszerek forgalomba hozatalát egységes rendelet szabályozza. Ennek hatálya alá tartoznak azok az élelmiszerek, amelyeknek nem igazolt az 1997. május 15-ét megelőző fogyasztási hagyománya az EU területén. A rovarok is új élelmiszernek minősülnek, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerint az új élelmiszerek engedélyezésének nagyon szigorú kritériumai vannak, az EU-ban csak akkor engedélyezhetnek új élelmiszert, ha az nem jelent kockázatot az emberi egészségre. Az új élelmiszerként engedélyezett rovarok az élelmiszerekben összetevőként és nem adalékanyagként jelenhetnek meg. Állati fehérjék alternatívájaként egyébként egyre több növényi alapú „húspótló” termékkel találkozhat a fogyasztó. A vásárlóknak lehetőségük lesz - ahogyan most is - választani a tradicionális hústermékek és az alternatívák között. 

Noha a FAO a növekvő népességgel és környezetvédelmi szempontokkal indokolja az alternatív utak kihasználását, Magyarországon nincs olyan mértékű fehérjehiány, amely indokolná a rovarfogyasztás népszerűsítését. A rovarok engedélyezését ezért Magyarország nem is támogatta. Mivel azonban a tagállamok többsége megszavazta a kérelmeket, így az Európai Bizottság elfogadta azokat. A Nébih szerint fontos kiemelni, hogy az engedélyezett rovarok felhasználása nem kötelező az élelmiszerekben, ez csupán egy új, választható összetevő.

A vásárlók pontos tájékoztatása érdekében módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét az Agrárminisztérium, hogy a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők legyenek a boltok polcain

- jelentette be február elején Nagy István tárcavezető.

A szigorítás értelmében az összetevőket a csomagoláson jól látható helyen kell majd feltüntetni. Ezeket a termékeket pedig elkülönítve, külön polcon kell majd elhelyezni az üzletekben. Az agrárminiszter szerint a közvélemény-kutatások is azt bizonyítják, hogy a magyar emberek nem akarnak rovarokat enni. A Nébih felmérése szerint a fogyasztók kevesebb mint 5%-a fogyasztana szívesen rovarokból készült ételt, több mint 70%-uk pedig határozottan elzárkózik a lehetőségtől. Rengeteg kiváló minőségű alapanyaggal, friss, egészséges és jó minőségű élelmiszerrel rendelkezik hazánk, ezért - üzente Nagy István - nem szorulunk rá a kukacevésre.

Ugyanakkor a legfrissebb kutatások szerint a magyarok eddig is ettek bogarakat, miközben nem tudtak róla. A promotions.hu tavaly szeptemberben egy kutatásra hivatkozva arról számolt be, hogy a magyarok közel fél kiló (453 gramm) rovart esznek meg évente, és hogy a rovardarabok általában a csokoládéban, a fahéjban, a datolyában, a kávébabban, a burgonyacsipszben, a mogyoróvajban, a brokkoliban, a paradicsomkonzervben, a fügekrémben és a konzerv gyümölcslevekben találhatóak meg. Emellett sok rovardarabot rejtenek a friss növényi alapú zöldségek és gyümölcsök. Tehát a vegetáriánusok/vegánok valószínűleg rengeteg rovart esznek.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
fao, európai-unió, jelölés, élelmezés, rovar, összetevő, rovarfehérje, rovarevés, rovarfaj, alternatív-élelmiszer, termékcsomagolás,