Vetés márciusban: itt a lista, ezeket a növényeket már most elültetheted

agrarszektor.hu2023. március 14. 13:33

Márciusba léptünk, ami egyúttal azt is jelenti, hogy megérkezett a tavasz, sokak kedvenc hónapja. A kerttulajdonosok megszokhatták, hogy ilyenkor bőven van teendő a veteményesekben és az udvaron is. Eljött az ideje a metszésnek, a takarításnak, az előkészületeknek, az ültetésnek és a palántázásnak, tulajdonképpen a kertünk „újraélesztésének”. Az időjárás még ugyan okozhat fejtörést, de érdemes összeszednünk, hogy pontosan mit is szeretnénk ültetni márciusban. Ha azonban nincsen még elképzelésünk, ne essünk kétségbe, az alábbi cikkben összegyűjtöttük, hogy mely növényeket célszerű elültetünk vagy éppen palántáznunk ebben a hónapban.

Palántázás esetén mindig ügyeljünk arra, hogy meleg, sötét helyen legyen a vetemény, az első csíralevelek megjelenése után azonban a hajtások már fényt és alacsony hőmérsékletet igényelnek. A padlizsán magjait már most elkezdhetjük kicsíráztatni zárt, meleg helyen, ennek a zöldségnek ugyanis hosszú vegetációs időre van szüksége. Ugyanígy elültethetjük a bazsalikom magjait is, majd a fagyveszély elmúltával a kis növényeket ki is ültethetjük a kertbe. A csemegepaprika magjait is elvethetjük meleg helyen, valamint az olyan évelő fűszernövényekét, mint a citromfű, a rozmaring, a zsálya, az oregánó vagy a kakukkfű. A melegházi nevelésre szánt uborka, valamint paradicsom magjait szintén most csíráztassuk ki meleg helyen.

1. Sütőtök

A sütőtök igazi őszi csemege, mondhatni, hogy a hónap egyik szimbóluma, a magokat március végén, április elején kell elvetni, az előnevelt palántákat május közepétől, a fagymentes napok elmúltával lehet kiültetni. A sütőtök nagyobb teret és meleget igényel a megfelelő növekedéshez, így ez a két hónap jó választás lehet számára - írja a balconygardenweb.

2. Paradicsom

A magokat még bent vessük el kettesével, palántafölddel feltöltött kis cserepekbe. A földet még a mag ültetése előtt nedvesítsük át. A magok ne kerüljenek mélyre, épphogy takarja őket a föld.

3. Paprikák

Szabadföldi kiültetéshez (amit május közepén érdemes megejteni) a vetést március 5-20. között célszerű elvégezni. Meleg -és fényigényes, ezt tartsuk szem előtt a helyválasztásnál!

4. Padlizsán

A padlizsánt márciusban, beltérben lehet elkezdeni magról termeszteni, majd a talaj felmelegedése után kiültethetjük a szabadba. Figyeljünk, hogy jó vízelvezetésű talajt és elegendő napfényt biztosítsunk számára.
 
5. Borsó

A borsót már márciusban közvetlenül el lehet vetni a kertben, amint beköszönt a tavaszias, meleg időjárás. A hűvösebb hőmérsékletet és a részleges árnyékot kedvelik. Ha nem biztos abban, hogy milyen zöldségeket ültessen márciusban, ez a legjobb választás!
 
6. Káposzta

A káposzta termesztéséhez jó vízelvezetésű, szerves anyagokban gazdag talajra lesz szükségünk. Ebben a hónapban jól ültethető, hiszen napsütést igényel, de a hűvösebb időjárást is jól bírja.

7. Fokhagyma

Néhány gerezd fokhagymát vágjunk gerezdekre, és ültessük el nagyjából 3 centiméter mélyre. Ügyeljünk arra, hogy a talaj nedves és jó vízelvezetésű legyen.
 
8. Hagyma

A hagymát nem nehéz termeszteni, és alkalmas a márciusi ültetésre is. Nincs is más dolgunk, ültessük ki palántákat nagyjából 1-2 centiméter mélyre. Győződjünk meg arról, hogy a talaj nedves legyen, de vigyázzunk, ne legyen túl vizes, és a napfényt is biztosítsuk.

9. Saláta

A saláta egy gyorsan növekvő zöldség, amely tökéletes a márciusi ültetésre. Szintén jó vízelvezetésű, talajra és komposztra van szükség, és már kezdhetjük is elültetni a magokat.

10. Spenót

A spenót tápláló és ízletes zöldség, amelyet márciusban is lehet termeszteni. Jó vízelvezetésű, komposzttal vagy más szerves anyagokkal dúsított talajt érdemes használni.

11. Burgonya

Ha burgonyát szeretnénk termeszteni, első lépésként válasszunk egy jó vízelvezetésű területet, és komposztot vagy más szerves anyagot adjunk a talajhoz. A burgonya szereti a napot, ezért próbáljunk napos helyet találni neki a kertben.

12. Karfiol

A karfiol termesztése magvetéssel vagy palántázással történhet. Már január végén, február elején vethetjük szaporítóedénybe. Érdemes még ezt követően egyszer vagy kétszer átültetni a kikelt növényeket nagyobb cserépbe. Április végén már kiültethetők az elkészített helyükre a szabadföldbe. Ha széltől és fagytól védett helyet találunk számára, akkor április közepén egyenesen szabadföldi vetésével is megpróbálkozhatunk.

13. Hónapos retek

A hónapos retek ültetése, vetése nagyon korai időpontra tehető, már az enyhébb februárnak a végén, március elején megejthető. A fóliás termesztésben is nagyon fontos növény, mivel rövid a tenyészideje és hatalmas a hidegtűrése. Sokan előveteményként is ültetik.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
talaj, zöldség, uborka, zöldségtermesztés, zöldségtermelés, március, kiskert, sütőtök, zöldségek, zöldségféle, vízelvezetés, zöldségtermelő,