Tavaszi feladatok a kertben: itt a lista, ezeket most mindenképpen végezd el

agrarszektor.hu2023. március 18. 14:02

Ahogy hosszabbodnak a nappalok, a hagyományos éves tavaszi nagytakarítás is napirendre kerül. De nemcsak a háznak és a lakásnak van szüksége tavaszi nagytakarításra, érdemes a ház körül és a kertben is rendet tenni! Az alábbi cikkből kiderül, mikre érdemes odafigyelni.

A gyep tavaszi karbantartása gereblyézéssel kezdődik: eltávolítjuk a lehullott leveleket, gallyakat, és megszabadítjuk a gyepet a mohától, a gyomoktól. Ezt követi az első fűnyírás, amely serkenti a gyep növekedését, a hajtásképződést és elágazást. A harmadik lépés pedig a trágyázás, lassú hatóanyag-leadású műtrágyával. Ezeknek a lépéseknek köszönhetően a fű erős és sűrű lesz - írja a WOLF-Garten közleményéből. Ha a gyep erősen mohás vagy színét vesztett, akkor 3-4 héttel a fenti lépéseket követően végezzünk gyepszellőztetést és vessük be a csupasz foltokat.

Az ágyások tisztítása és fellazítása

Az ágyásokat először is tisztítsuk meg a levelektől és az elhalt növényektől. Ezután a gyomokat gyökerestől távolítsuk el, hogy ne tudjanak újra kihajtani. A növényi maradványokat kapáláskor közvetlenül be lehet dolgozni a talajba, így természetes módon trágyázzuk azt. Tavasszal jobb elkerülni a mélyásást, hogy a talajban élő organizmusokat ne bolygassuk meg túlságosan. Nagyon kemény talaj esetén ásóvillával óvatosan lazítsuk meg.

Fák és sövények metszése

Számos fa és sövény is metszésre szorul tavasszal, a metszés követően erőteljesebben hajtanak a növények. Ügyeljünk arra, hogy minden fának megvan az optimális metszési időpontja. Egyes fajtákat, például a sárgabarackot vagy a szilvát nem szabad tavasszal metszeni, míg a sövény metszésével érdemes júniusig várni.

Kerti tó

A kerti tóban a felszínen összegyűlt növények, levelek idővel lesüllyednek a fenékre, lebomlanak, ami rontja a vízminőséget. Ennek elkerülése érdekében távolítsuk el a lomb- és az egyéb szerves hulladékot. Erre a célra alkalmas egy tóporszívó vagy egy merítőháló. Ezen kívül a szűrőket és a szivattyúkat is meg kell tisztítani, és ellenőrizni kell az UV-lámpákat. Ha minden rendben, akkor töltsük fel a tavat tiszta, friss vízzel.

Teraszok, erkélyek, utak és lépcsők tisztítása

A pázsit, a virágágyások, a sövények és a fák mellett a burkolt felületeket, például a teraszokat, erkélyeket, járdákat, lépcsőket és felhajtókat is érdemes megtisztítani. Az erősebben szennyezett felületeket erős sörtéjű seprűvel és súrolókefével lehet letakarítani. A különösen makacs szennyeződések nagynyomású tisztítóeszközzel hatékonyan eltávolíthatók. Fa vagy homokkő burkolatoknál azonban óvatosan kell eljárni a tisztításnál, a télen elmohásodott felületet inkább kefével és vízzel próbáljuk eltávolítani, hogy ne sérüljön a felület.

Kerti fészer, garázs, üvegház, télikert és társai

Ha rendet rakunk, elpakolunk, utána takarítani is egyszerűbb az adott területet. A söprést vagy porszívózást követően gőztisztítóval tudjuk eltávolítani a makacsabb szennyeződéseket. A falakat seprűvel lehet lepókhálózni. Érdemes takarítással együtt az ajtókat és kapukat is karbantartani. Mindenképpen ellenőrizzük az ereszcsatornát és a lefolyót, hogy nincs-e dugulás. A levelek, gallyak, mohadarabok alapos eltávolításához speciális ereszcsatorna-tisztítót érdemes használni.

Kerti eszközök és bútorok

Végül, de nem utolsósorban a kerti szerszámok is megérdemlik az alapos tisztítást és javítást. Ugyanez vonatkozik a kerti bútorokra is, amelyeket alaposan meg kell tisztítani és szükség esetén karbantartani. A fenti teendők elvégzésével a kert és a kültér újra csúcsformában lesz.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gyep, fák, kerti-munka, sövény, kerti-gép, gyepápolás, kerti-szerszám, kerti-eszköz, növények,