Ez durva: őrület, mennyiért kelnek el a magyar borok külföldön

agrarszektor.hu2023. március 21. 18:31

A külföldre került bormennyiség a 2021-es 905,6 ezer hektolitert túlszárnyalva 1,164 millió hektoliter volt tavaly, az export értéke pedig 42,4 milliárd forint volt. A külpiacon értékesített mennyiség nagyobb hányadát továbbra is a lédig (tartályos) borok tették ki, amelyek exportja mintegy 45 százalékkal, 828,7 ezer hektoliterre növekedett 2022-ben. A palackos borok kiszállítása eközben 4 százalékkal csökkent, így valamivel 336 ezer hektoliter alatt maradt, míg kivitelük értéke 9 százalékkal, hozzávetőleg 23 milliárd forintra emelkedett.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) borpiaci jelentése szerint egy hektoliter bor átlagára 25,9 ezer forint volt az idei év első két hónapjában. Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok közül a fehérborok feldolgozói értékesítési ára - szintén hektoliterre vetítve - közel 7 százalékkal, 25,5 ezer forintra emelkedett, a vörös- és rozéboroké pedig 5 százalékkal, 26 ezer forintra csökkent - írja a VG.

A magyar borok exportárával kapcsolatban elmondható, hogy a földrajzi jelzés nélküli, valamint az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok értékesítési ára összességében 6 százalékkal, hektoliterenként 27,2 ezer forintra nőtt 2023 első két hónapjában az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Ezen belül az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott fehérborok értékesítési ára mintegy 3 százalékkal, 23,9 ezer forintra emelkedett hektoliterenként. Ugyanebben a kategóriában jóval nagyobbat emelkedett a vörös- és rozéborok exportára, ezek ugyanis az egy évvel korábbinál 24 százalékkal drágábban, hektoliterenként 28,9 ezer forintért kerültek forgalomba a nemzetközi piacokon. Ugyanakkor az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott tokaji fehérborok belföldi értékesítési átlagára az egy évvel korábbihoz képest 32 százalékkal, hektoliterenként 138,7 ezer forintra emelkedett 2023 első két hónapjában. Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott vörös- és rozéborok közül az egriek belföldi értékesítési átlagára 17 százalékkal emelkedve elérte az 57 ezer forintot. 

Mérsékeltebb volt a tokaji borok drágulása, és alacsonyabb is volt az átlagáruk az exportpiacokon, mint Magyarországon: a 20 százalékos áremelkedéssel 86 ezer forintos hektoliterenkénti árat értek el. Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott egri vörös- és rozéborok értékesítési ára eközben 26 százalékkal, 61,5 ezer forintra emelkedett hektoliterenként. 

2022-ben a Magyarországról külföldre került bormennyiség a 2021-es 905,6 ezer hektót túlszárnyalva 1,164 millió hektoliter, az export értéke pedig 42,4 milliárd forint volt. A külpiacon értékesített mennyiség nagyobb hányadát továbbra is a lédig (tartályos) borok tették ki, amelyek exportja mintegy 45 százalékkal, 828,7 ezer hektoliterre növekedett 2022-ben. A kedvezőtlen irányú arányeltolódást a lédig borok exportjának az átlagnál lényegesen nagyobb ütemű növekedése is jelzi, illetve az is, hogy 2021-ben a tartályos borok a teljes export tavalyinál alacsonyabb hányadát, 62 százalékát tették ki.

A palackos borok kiszállítása eközben 4 százalékkal csökkent, így valamivel 336 ezer hektoliter alatt maradt, míg kivitelük értéke 9 százalékkal, hozzávetőleg 23 milliárd forintra emelkedett. A nemzetközi piacon továbbra is a magyar fehérborok voltak a keresettebbek, az exportált mennyiség mintegy 86 százalékát tették ki 2022-ben, míg egy évvel korábban arányuk 83 százalék volt.

A magyar borimport tavaly csaknem 64 ezer hektolitert tett ki, ami azt jelenti, hogy 6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A behozott bor a korábbi évekhez hasonlósan szinte teljes egészében palackos kiszerelésű volt. Az import átlagára viszont emelkedett 2022-ben, hiszen a palackos és a lédig kiszerelésű borok behozatalának összértéke a mennyiségi visszaesés ellenére 9 százalékkal, 4,3 milliárd forintra növekedett.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
bor, tokaj, import, export, borvidék, vörösbor, egri-borvidék, értékesítés, oltalom, rozé, földrajzi-jelzés, lédig, tokaji-bor, fehér-bor, földrajzi-árujelző, eredetmegjelölés,