Módosult a területalapú támogatások rendszere: ezt jó, ha minden gazda tudja

agrarszektor.hu2023. március 22. 14:28

A 2023-2027-es Közös Agrárpolitika idei indulásával megváltozott a területalapú támogatások rendszere: jelentős szerepet kap az Agro-ökológiai Program (AÖP), melynek keretében a környezeti és természeti értékek megőrzését célzó vállalásokért plusz támogatást lehet igényelni.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azzal is segíti az érintetteket, hogy ennek hatékony igénybevételéhez javaslatot tesz minden kamarai meghatalmazással rendelkező gazdálkodónak - írja közleményében a NAK. A kamara mintegy 70 ezer gazdának küldött, illetve küld e-mailben a speciálisan a saját gazdaságára vonatkozó „zöld kiajánlást”, javaslatot, hogy mely vállalások mellett célszerű döntenie.

Az AÖP keretében - a talaj, a felszíni és a felszín alatti vizek, illetve az élővilág megőrzése érdekében - tett vállalások alapján igényelhető támogatást évente, az egységes kérelmek benyújtásakor kérelmezhetik a gazdálkodók. Ehhez (az egyes eltérő földhasznosítási módokra vonatkozóan) a jogszabályban felsorolt gyakorlatok közül kell választaniuk. Amennyiben valaki az AÖP támogatás igénybevétele mellett dönt, igényléskor hasznosítási módonként minimum kettő pont értékben kell előírást választania.

A kamara által a gazdálkodóknak küldött „zöld kiajánlásban” javasolt gyakorlatok a KAP Stratégiai Terv környezeti teljesítménye és indikátor vállalásai teljesítése szempontjából kerültek meghatározásra. A kiajánlást egy algoritmus határozta meg - amely állami adatbázisok (IIER és MePAR) alapján készült - azokra az AÖP vállalásokra, amik megfelelhetnek adott gazdaság környezeti jellemzőinek, ezáltal segítik a gazdálkodót a döntéshozatalban. Természetesen a gyakorlatok választását számos más adottság is befolyásolhatja (pl. ÖKO vagy AKG támogatás igénylése, Natura 2000 hálózattal való érintettség), ezért a vállalásokat ezek ismeretében lehet megtenni.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
növénytermesztés, támogatás, műtrágya, környezet, gazdálkodás, jogszabály, területalapú-támogatás, nemzeti-agrárgazdasági-kamara, ültetvény, gyep, szántó, adatbázis, előírás, élővilág, algoritmus,