Letarolta a fagy a magyar barackot: súlyosak lehetnek a károk az ültetvényekben

agrarszektor.hu2023. április 2. 11:02

Nem túlzás azt mondani, hogy idén tél helyett egy enyhébb tavaszt kaptunk, ugyanakkor az elmúlt napokban a mínuszok voltak inkább jellemzőek - ez pedig súlyos gondot okozhat a termelőknek. A korai barackoknál már látszik, hogy terméskiesés biztosan lesz. Az időjárást tekintve bőven van ok az aggodalomra a gyümölcstermést illetően, hiszen éjszakánként bizony voltak 0 fok alatti értékek, ez pedig igencsak próbára teszi a korán érkezett tavasszal életre kelt gyümölcsfákat.

Apáti Ferenc, a FuitVeB Magyar Zöldség és Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke az elmondta, jelen pillanatban az egész országban virágzik a kajszibarack és az őszibarack, sőt a déli országrészben, amely virágzásban mindig egy-két héttel előrébb jár, már túl is van a virágzáson. Mint magyarázta, a Dél-Alföldön, a Dél-Dunántúlon már kezdetét vette a cseresznye és a szilva virágzása is. Ennek azért van jelentősége, mert a legérzékenyebbek az éjszakai lehűlésekkel szemben a virágzó vagy virágzás után lévő kultúrák - írja az Infostart.

A szakember szerint a szerdai és a csütörtöki fagyokban sérült a barack, viszont a virágkárokat átváltani terméskárokra nagyon nehéz. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a virágzó kultúrákban már volt olyan mértékű virágkár, hogy ez a termés rovására is menjen. A korai barack termésével tehát már látni lehet, hogy lesz valamekkora gond, akár jelentősebb terméskiesés is. Apáti Ferenc elmondása alapján ahol virágzásban mínusz öt fok alatti hőmérséklet alakul ki, ott akár brutális termésveszteségek is lehetnek. Meg kell említeni, hogy a tavalyi pusztító aszály miatt már eleve nem voltak túl jó állapotban a gyümölcsfák, ráadásul az OMSZ előrejelzése szerint a jövő héten is várható még fagyhullám hajnalban.

Eleve tartottunk az aszály után a virágrügyek állományának állapota miatt, ami hatással van a virágok kondíciójára, termékenyülő képességére, de aztán ez az aggályunk némileg enyhült, mert az augusztus végi, szeptemberi, októberi csapadék nagyon sokat segített a virágrügyképződésben, most tehát úgy tűnik, a virágzás hellyel-közzel rendben van, illetve a talajok vízfeltöltöttsége is rendben van

- fogalmazott a FruitVeB elnöke.

A napokban pedig megint visszatér a tavasz, a virágok nyílni fognak, amik az éjszakai lehűlésekkel szemben egyre érzékenyebbé válnak. A jövő hetet "jó lenne egy-két fokos lehűléssel megúszni", de ennél hidegebbre is kell számítani. Ami pedig a legnagyobb gondot okozza, hogy minderre nincs védelem, a technológia nagyon drága és a szél sem könnyíti meg a helyzetet. Sorozatban ez a negyedik év, amikor a tavaszi fagy a gyümölcs egy részét elviszi. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gyümölcstermesztés, gyümölcs, időjárás, gyümölcsösök, gyümölcspiac, terméskiesés, gyümölcstermés, időjárásváltozás, gyümölcsfa, virágzás,