Esővel és széllel érkezik vissza a tavasz az országba: mutatjuk, hol, mi várható

MTI2023. április 9. 17:04

Visszatér az enyhe, tavaszias időjárás a jövő héten. A hőmérséklet lassan emelkedik, megszűnnek az éjszakai fagyok, és csütörtökön a déli, délkeleleti országrészben akár 21 Celisus-fok is lehet, majd ismét lehűlés kezdődik - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott előrejelzéséből.

Hétfőn a legtöbb helyen többórás napsütés várható gomolyfelhőkkel, de a keleti, északkeleti megyék fölé vastagabb felhőzet érkezik, ezért ott kevés lesz a napsütés, eshet az eső, zápor, sőt néhol zivatar is lehet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül. A csúcshőmérséklet 12 és 17 fok között alakul, északkeleten lesz hűvösebb.

Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütésre kell számítani, de délelőttől nyugat, északnyugat felől már vastagszik a felhőzet és főleg a nap második felében valószínű elszórtan eső, zápor. Az északi, majd jellemzően a nyugati szél sokfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet. A minimum-hőmérséklet 0 és plusz 5, a csúcsérték 14 és 19 fok között alakul.

Szerdán fátyolfelhős, napos idő valószínű, de napközben főleg a Dunántúlon és északkeleten meg is vastagodhat a felhőzet. Elvétve előfordulhat gyenge eső. Az északnyugati, majd a délnyugati, déli szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban 0 és plusz 6, a délutáni órákban 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön nyugat felől zárt, vastag felhőzet terjeszkedik kelet felé, így a keleti, délkeleti országrészben lehetnek még hosszabb napos időszakok. Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is előfordulhat. A déli, majd a Dunántúlon az északnyugati, északi szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 2 és 9, délután 9 és 21 fok között alakul, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délen, délkeleten a magasabb értékeket.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé valószínű eső, záporeső, sőt helyenként zivatar is előfordulhat. A délnyugati, majd az északnyugati szél időnként megerősödik. A hajnali 2, 9 fokról délutánra 10, 16 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, és akár több helyen előfordulhat csapadék. Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödhet a déli, majd a Dunántúlon az északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet általában 0 és plusz 6, a maximum 10 és 18 fok között valószínű.

Vasárnap nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lehet az ég, szórványosan valószínű csapadék. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. A minimum 1 és 8, a csúcsérték 11 és 19 fok között várható.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
csapadék, eső, időjárás, előrejelzés, zivatar, szél, zápor, országos-meteorológiai-szolgálat, napsütés, széllökés, felhő, gomolyfelhő,