Kiderülhet az igazság a fúrt kutakról: jöhet az újabb fordulat az ügyben

agrarszektor.hu2023. április 24. 10:59

Türelemre int a fúrt kutak ügyében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Agrárkamara elnöke. Szerinte csak azokon a településeken kellene regisztrációhoz kötni a kutak engedélyét, ahol még nincs megoldva a szennyvízelvezetés. A szakember szerint ugyanakkor lehetnek olyanok is, akik a kialakult helyzetben megpróbálnak a zavarosban halászni.

Németh Gergely szerint békén kellene hagyni a belterületi, vagy más néven jegyzői ásott és fúrt kutakat, amelyek csak talajvizet használnak - írta meg az Infostart a Kisalföld értesülései alapján. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Győr-Moson-Sopron vármegyei elnöke úgy látja, hogy a jelenlegi helyzetben

nehéz kiigazodni, fenyegetve érzi magát az ember. Ezt felejtsük el, mert ezzel csak egyesek járnak jól, mondjuk olyan kútfúrók, akik most a zavaros helyzettől pénzt remélnek.

Németh Gergely véleménye szerint kizárólag azokon a településeken érdemes regisztrációhoz kötni a kutak engedélyét, ahol a szennyvízelvezetés még nem megoldott. A szakember a Kisalföldnek azt is elárulta, hogy Szanyban, ahol polgármester, eddig egyetlen kérelem érkezett kút engedélyezésére. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy szerinte mindenkinek várnia kellene, mert a most kihirdetett határidő még messze van, erről akkor kellene beszélni, ha közeledik az év vége.

Hasonlóan fogalmazott korábban az InfoRádióban Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető szerint

azt a javaslatot szeretnénk a kormány asztalára tenni, hogy az egészet úgy kell hagyni, ahogy van, ne kelljen semmilyen lakosságvegzáló történet, és én még azt is bátorkodnám kijelenteni, hogy egyáltalán a bejelentéstől is tekintsünk el, mert semmilyen veszélyt nem hordoz magában az, hogy valakinek az udvarán van egy 12-13 méter mély kútja, ami gyakorlatilag az esővizet gyűjti össze és azzal a maga kis veteményesét vagy a virágágyását meglocsolja. A kútfúrásra ráépült egy olyan ipar, amitől az ember megretten.

Az Infostart megkeresett egy kútfúró vállalkozást, hogy megtudja, mi a hivatalos álláspont a vitatott, 1992 előtt létesített kutak ügyében. A vállalkozás azt válaszolta, hogy elviekben azokat is engedélyeztetni kell, de "mivel most eléggé felkapták a témát", írtak a Belügyminisztériumnak, kértek hivatalos állásfoglalást, de egyelőre nem kaptak választ.

A Kisalföldnek beszélt egy kajárpéci gazda is, aki hidroglóbusszal rendelkezik egy volt téesz-telepen. Ő nyolc hektáron gazdálkodik, de mivel már megszűnt az állattartás, sok vizet nem használ. A termelő szerint sokan attól tartanak, ha már minden kutat regisztráltak, majd adót is kell fizetni utánuk. Ugyanakkor, ha valami nagy mennyiségű vizet vesz fel, akkor annál érthető, ha be kell jelenteni - hangsúlyozta a gazda, aki szerint az is nagy kérdés, hogy miként lehet ellenőrizni a kutakat, hiszen egy drón elől könnyű elrejteni őket akár egy épületbe.

A Magyar Vízkútfúrók Egyesülete szerint lépni kell az engedély nélkül és szakszerűtlenül létesített kutak ügyében. Ezek ugyanis, mint azt a közleményükben is leírták,

ellehetetlenítik az államtól elvárt tervszerű és előrelátó vízkészletgazdálkodást, szennyezik, sőt tönkre teszik a felszín alatti vízkészleteket.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
vízgazdálkodás, engedély, vízügy, agrárminiszter, vízfelhasználás, engedélyeztetés, kút, illegális-kút, talajvíz, talajvízkészlet, nagy istván,