Itt a megoldás a drága tápoldatok helyett: sokan már ezt használják a kertben

Készítsünk virágföldet

A cserepekbe, virágládákba kerülő föld minősége azért is különösen fontos, hiszen az ebbe ültetett növények gyökereinek jóval korlátozottabb hely áll majd a rendelkezésükre, mint a szabad földben élő társaiknak. A növények talaja ezért legyen tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású, ne tömörödjön, azaz legyen levegős, de mégsem túl laza, hiszen a növény víz-, és tápanyag ellátása mellett annak támasztásárról is gondoskodnia kell, abba „kapaszkodik” a növény a gyökereivel, tehát a talaj minőségétől is függ a stabilitása. Ha kertünk talaja jó minőségű, akkor abból is készülhet virágföld, de az erdei talaj - miután a még le nem bomlott avart eltávolítottuk róla is alkalmas virágföldnek, hiszen a minden ősszel lehulló és folyamatosan lebomló lomb miatt ennek magas a tápanyag tartalma. Ha kertünkből szedünk földet cserepes növényeink rézére, arra a vakondtúrások igen alkalmasak, mert jó, apró morzsás szerkezetűek és mivel mélyebbről került a felszínre valószínűleg gyommagokkal is kevésbé fertőzött. Erdőből szedett talajnál is ügyeljünk, hogy olyan helyről származzon, ahol kevés aljnövény van, hogy minél kevesebb nem kívánt mag kerüljön bele. Az így összeszedett földet kiegészíthetjük perlittel, vagy apró szemű sóderrel, hogy szellősebb, lazább legyen, tőzeggel, vagy kókuszrosttal a jobb víztartó képesség érdekében, vagy komposzt is kerülhet még bele plusz tápanyagot szolgáltató kiegészítés gyanánt. Ezzel a módszerrel könnyen, nagyobb mennyiségű, jó minőségű és viszonylag olcsó virágföldhöz jutunk.

Házilag készült tápoldat, a komposzttea

Növényeink részére szilárd és folyékony formájú műtrágyákat is vásárolhatunk, ám a növények ezeket mindenképp vízben oldott formában tudják felvenni. Ebből következik, hogy a szilárd halmazállapotú tápsók, granulátumok is csak akkor hasznosak, ha az öntözés során ezek feloldódnak és így válnak a növények számára hasznosíthatóvá. A tápoldattal történő öntözés annyival egyszerűsíti a helyzetet, hogy az már eleve vízben oldott tápanyagokat tartalmaz, amit csak tovább kell hígítani, míg a tápsókat előbb fel kell oldani. Nagyon jó megoldás, főleg ha van komposztunk a komposzt tea készítés, hiszen ez nem szintetikus hanem teljesen természetes tápanyagokat tartalmaz és ideális tápanyag összetételben, lévén lebomlott növényi részek alkotják, ezért pont azok a tápelemek vannak benne és jó esetben a megfelelő arányban, ami növényeinknek szükségesek. A komposzt tea készítése nagyon egyszerű, hiszen a komposztot csak vízbe kell áztatni. Használható úgy, hogy a talajba beöntözzük, de tovább hígítva a lombra is permetezhető. (A lomtrágya használat alapja, hogy bár a növények fő tápanyag felvevő szerve a gyökér, ám levélen is képesek bizonyos tápanyagokat felvenni, gondoljunk csak a trópusi epifita, azaz fán lakó fajokra, melyeknek gyökerük alig van, így kénytelenek leveleiken keresztül felvenni a vizet és a benne oldott tápanyagokat.)

A komposztra öntsünk vizet, majd naponta keverjük meg, levegőztessük az ázalékot. Ha van, érdemes egy akváriumi levegőztetővel levegőt pumpálni az ázó komposztba, mert ha nem keverjük elég gyakran, akkor megbüdösödik, amit el kell kerülni. Körülbelül 2-3 nap alatt készül el a tápoldat, ennyi idő kell, hogy a hatóanyagok jelentős része a komposztból kioldódjon a vízbe. Kievés cukrot is adhatunk hozzá, ami táplálja a hasznos baktériumokat a készülő komposzt teában. Amikor elkészül, hagyjuk pár órára leülepedni a komposztot, ezután szűrjük le a folyadékot. A leülepedett részt virágföldhöz keverve hasznosíthatjuk. 

Másik csodaszer a gilisztahumusz

A komposztgiliszták is nagy segítségünkre lehetnek, ha kiváló minőségű virágföldet szeretnénk készíteni. Míg hagyományos komposztáláskor a szerves, növényi hulladékok lebántását mikroorganizmusok végzik, addig a gilisztahumusz készítésében a gilisztáknak lesz igen jelentős szerepe. A vörös trágyagiliszta (Eisenia fetida) és a vöröslő giliszta (Lumbricus rubellus) a leggyakoribb humuszkészítésre alkalmazott fajok. Ezek kizárólag lebomló szerves anyagokkal táplálkoznak, és fénytől elzárva, 10- 27 °C között, megfelelően nedves és oxigéndús környezetben érzik legjobban magukat. Ezek a hasznos állatok elfogyasztják a növényi részeket, ami áthalad a bélcsatornájukon, és a végeredmény lesz a növények számára aranyat érő gilisztahumusz. A gilisztahumuszt termelhetjük egy ládában, vagy egy komposzthalomban is ám ebben az esetben a kész gilisztahumuszt rostálással kell majd elválasztani a még nem lebontott anyagoktól, és a gilisztákat is ki kell valahogy válogatnunk. Ennél jóval profibb, de nem túl bonyolult megoldás a „házi humuszgyár”, ami egy lábakon álló rácsozott aljú de tetővel rendelkező láda, egy beépített kaparóval. A lábai olyan magasak legyenek, hogy egy talicska beférjen alá, és az oldalait fúrjuk ki, a szellőzés érdekében. Első betelepítéskor a rácsra helyezzünk nedves újságpapírt, hogy a giliszták ne potyogjanak ki. Később már ezzel nem lesz gond, mert alul a rácsnál helyezkedik el majd a kész gilisztahumusz, feljebb a még feldolgozás alatt álló növényi részek találhatóak, és a giliszták leginkább ebben tartózkodnak majd. Az újságpapírra néhány centiméter vastagon terítsünk nedves komposztot. Erre rakjuk a trágyagilisztákat, amit horgászboltban is vásárolhatunk. A rózsaszínű földigiliszta nem alkalmas erre a célra, barna színű trágyagiliszták kellenek a humuszgyárba. A gilisztákra tegyünk 6-8 cm friss fűkaszálékot. A fűkaszálékot, vagy más aprított növényi részeket mindig pótoljuk úgy, hogy a kész humusz felett 8-10 cm vastag feldolgozni való réteg legyen. Ne rakjunk a dobozba petrezselymet, lestyánt, bürköt, paradicsomot, burgonyát, dohányt, vagy diólevelet és fásodó szárrészt sem, mert ezek akadályozzák a giliszták munkáját. A giliszták szaporodnak majd, így egyre többen egyre gyorsabban dolgoznak, azaz egyre gyakrabban kell a növényi hulladékot pótolnunk. A pótlásra akkor érkezett el az idő, amikor több gilisztát látunk a felszínen. A humuszt könnyen kitermelhetjük, ha jó ládaszerkezetet késztettünk. A láda rácsozata alá toljuk a talicskát, és elkezdjük a beépített kaparóval (ami a rács fölött, de a deszkakeret alatt van) kaparni a humuszt, ami így áthullik a 3x3 vagy 5x5 mm-es lyukbőségű rácsozaton. Addig kaparjuk, amíg hullik a humusz, hiszen ez a lebomlott anyag át tud jutni a rostán a felette levő még feldolgozatlan pedig nem. A giliszták jórészt a feldolgozatlan anyagban tartózkodnak. Ha a humusszal együtt hullik le néhány giliszta is, azokat engedjük szabadon, mert ha sérültek hosszú ideig tart a regenerálódásuk, és addig úgysem termelnek nekünk. A giliszták testtömegük felének megfelelő gilisztahumuszt készítenek naponta, azaz egy kisebb humuszládában is értékelhető mennyiség keletkezik ebből a kiváló anyagból.