Olyan dolog történik Ukrajnában, ami az egész világ élelmezésére hatással lehet

agrarszektor.hu2023. május 17. 14:33

Május 18-án jár le a Fekete-tengerre vonatkozó gabonaszerződés, amelynek keretén belül Oroszország vállalta, hogy egy biztonságos folyosót létesít a tengeren az ukrán gabonaszállító hajók számára. Az erről szóló megállapodás Törökország és az ENSZ közreműködésével még tavaly született Oroszország és Ukrajna között, mivel az ukrán élelmiszer nélkül több százmillió, főleg afrikai embert fenyegetne az éhezés. Oroszország most alkualapnak használja a megállapodás meghosszabbítását.

Az utolsó gabonaszállító hajó is elhagyta az ukrán kikötőket, ezzel pedig a végéhez közeledik az oroszokkal kötött gabonaszállításról szóló szerződés. A háború kitörése óta a harcban álló felek között ez a fekete-tengeri gabonaszerződés volt az egyetlen megállapodás, ugyanis a globális élelmezési válság mérséklése érdekében Oroszország beleegyezett, hogy egy biztonságos útvonalat nyit a tengeren, amelyen keresztül Ukrajna Isztambul felé exportálhatja a terményeit - írta meg a Világgazdaság a The Guardian értesülései alapján. Oroszország most ezt a megállapodást alkualapként kezdte használni, azt állítják ugyanis, hogy a nyugati államok szankciókkal sújtják az ország élelmiszer- és műtrágyaexportját. Az ukrán fekete-tengeri szállítások biztosítása érdekében az oroszok azt követelték, hogy a saját terményeiket az Európai Unió engedje vissza a piacaira.

Az Isztambulban megkötött gabonaszerződést még 2022 nyarán írták alá, a szállítások pedig júliusban indultak el. A paktum eredetileg 120 napra szólt, amit novemberben további 120 nappal meghosszabbítottak. Mikor ez a határidő is a végéhez közeledett, akkor további 60 nappal toldották meg a megállapodást, ez jár majd le május 18-án. Oroszország azonban addig nem hajlandó újabb hosszabbításra, amíg a követeléseit a Nyugat nem teljesíti.

A fekete-tengeri gabonaexport engedélyezése érdekében az ENSZ hajlandó lenne három éven keresztül segíteni Moszkvát a mezőgazdasági szállítmányaival. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy még túl sok a megvitatásra váró, nyitott kérdés az üggyel kapcsolatban.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gabona, ukrajna, oroszország, gabonaexport, élelmezés, megállapodás, fekete-tenger, szállítmányozás, élelmezésbiztonság, orosz-ukrán-háború, gabonaszállítmány, gabonaszállító,