Fontos hír érkezett az ukrajnai gabonaszállításról: ez rengeteg országot érinthet

MTI2023. május 18. 08:31

Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában bejelentette, hogy az orosz és az ukrán fél döntést hozott az ukrajnai gabonaexportra vonatkozó ENSZ-program két hónapos meghosszabbításáról.

Erdogan a török kormánypárt székházából közvetített videóüzenetében úgy fogalmazott: a döntés "országunk erőfeszítéseivel, orosz barátaink támogatásával és ukrán barátaink hozzájárulásával" született. A török államfő jelezte: további erőfeszítéseket tesznek, hogy a meghosszabbítás lejártát követő időszakban is folytatódjon a megállapodás.

A Fekete-tengeri Gabonakezdeményezést tavaly július 22-én írták alá Isztambulban. Ez tette lehetővé az ukrajnai gabona és műtrágya exportját három olyan kijelölt ukrán kikötőből, amelyek orosz tengeri blokád alatt álltak. Ezzel egy időben nyilatkozatot is aláírtak, amely egyebek között garantálta Oroszország számára, hogy folytathatja a gabona- és műtrágyaszállításokat, és azok mentesülnek a nemzetközi büntetőintézkedések alól. Az ENSZ-kezdeményezés hatályát legutóbb március 18-án hosszabbították meg 60 nappal, vagyis május 18-án lejárt volna.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője megerősítette Erdogan bejelentését. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a lehető leggyorsabban el kell hárítani minden akadályt az orosz élelmiszer és műtrágya kiviteléről Oroszország és az ENSZ között létrejött memorandum végrehajtása elől.  Múlt csütörtökön az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Linda Thomas-Greenfield a fekete-tengeri gabonaszállítások fenntartását sürgette, és felszólította Oroszországot, hogy továbbra is vegyen részt benne. Az amerikai diplomata úgy fogalmazott: miután Oroszország nehezíti a szállításokat, számos hajó vesztegel a tengeren, és ez azt jelenti, hogy Oroszország fegyverként használja az élelmiszert. Az ENSZ-diplomata cáfolta Oroszországnak azt az állítását, hogy élelmiszer- és műtrágyaexportját szankciók sújtanák. Linda Thomas-Greenfield azt mondta: Oroszország a háború előttivel megegyező mennyiségű, illetve esetenként azt meghaladó gabonát és műtrágyát szállít a világ különböző országaiba.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gabona, ukrajna, oroszország, ensz, gabonaexport, hajó, logisztika, megállapodás, törökország, fekete-tenger, áruszállítás, gabonaszállítmány, gabonaszállító, teherszállítás,