Fontos kijelentést tett Szijjártó Péter a magyar agráriumról: ezt jó, ha tudod

MTI2023. május 18. 17:33

Rendkívüli erőt ad Magyarországnak, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a teljes hazai fogyasztás dupláját tudja megtermelni, s ebben jelentős szerepe van a kormányzati támogatásokkal megvalósuló beruházásoknak is - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nagyhegyesen. A tárcavezető a Nagyhegyesi Takarmány Kft. projektzáró eseményén arról számolt be, hogy a 900 millió forint értékű fejlesztés nyomán a kétszeresére, évi nagyjából 100 ezer tonnára nőtt a családi tulajdonú, negyven országba exportáló cég állateledel-gyártó kapacitása.

A projektet az állam 270 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva harminc új munkahely létrehozásához. Beszédében kitért az elmúlt évek nehézségeire, kiemelve, hogy a válsághelyzet világosan megmutatta, hogy mekkora jelentősége van az élelmiszeriparnak.

Azt sem túlzás mondani az elmúlt évek fényében, hogy egy ország erejét nagyban határozza meg az, hogy milyen élelmiszeripari kapacitásai, milyen élelmiszeripari képességei vannak. Nekünk, magyaroknak is nyilvánvalóan rendkívüli erőt ad az a tény, hogy a magyar mezőgazdaság a dupláját tudja megtermelni, a magyar élelmiszeripar pedig a dupláját tudja feldolgozni mindannak, amit itt Magyarországon elfogyasztunk

- mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a 135 ezer embernek munkát adó élelmiszeripar mára innovatív és nemzetközi szinten is versenyképes ágazattá vált, amelynek növekedését a súlyos kihívások sem tudták megakasztani. Aláhúzta: ebben jelentős szerepe van annak is, hogy az élelmiszeripari vállalatok nagy számban éltek a kormány beruházásösztönzési támogatásaival, még a koronavírus-járvány alatt is. Példaként említette, hogy a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar termelési értéke a pandémia előtt, 2020-ban 3800 milliárd forint volt, tavaly pedig már 6500 milliárd forint. Ez nyilván nem alakulhatott volna így, hogyha nem jöttek volna létre, nem jönnek létre folyamatosan a beruházások.

Valamint arra is kitért, hogy bár Magyarország lakosságszámát tekintve csak 95. a világon, a konzerves állateledelek exportjának ranglistáján a 9. helyen áll, miután tavaly mintegy 757 millió euró értékű volt a kivitel ezen a téren. A miniszter beszélt arról is, hogy az elmúlt három évben korábban példátlan módon kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság. És - mint mondta - az ukrajnai háború árát egész Európa fizeti, minél közelebb fekszik egy ország a konfliktushoz, annál inkább. Majd kiemelte, hogy a magyar gazdaság a rendkívül nehéz körülmények ellenére is rekordokat tudott elérni tavaly, ugyanis megdőlt a beruházások, a foglalkoztatás és az export csúcsa is. Szavai szerint erre a sikerreceptet a beruházások jelentik, mivel a beruházások teremtenek munkahelyeket, s a munkából lesz megélhetés és gazdasági teljesítmény.

A mostani nehéz körülmények mellett is egyértelmű célkitűzésünk és elvárásunk magunkkal szemben, hogy a magyar gazdaságot így is növekedési pályán tudjuk tartani

- összegzett.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
mezőgazdaság, élelmiszeripar, magyar, magyarország, szijjártó, beruházások, élelmiszeripari,