Kiderült: így öntözhetnek ingyen a magyar gazdák 2023-ban, itt a rendelet

agrarszektor.hu2023. május 23. 08:34

A Magyar Közlönyben megjelentek a kormány legújabb rendelkezései a mezőgazdasági vízszolgáltatás díjképzési rendjéről. Az új módosítás értelmében a termelőknek idén nem kell fizetniük öntözési, rizstermelési és halgazdasági vízhasználat esetén, mivel a mezőgazdasági vízszolgáltatás díját az állam a vízgazdálkodásról szóló törvény alapján átvállalja.

A rendelet kimondja továbbá, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság a mezőgazdasági vízszolgáltatást végző vízügyi igazgatási szervek 2023. évi vízszolgáltatással felmerülő költségeit a vízügyi igazgatási szervek tájékoztatása alapján havonta összesíti, és az országosan összesített költségekről két ütemben, első alkalommal 2023. augusztus 25-ig, második alkalommal 2023. november 25-ig tájékoztatja a vízgazdálkodásért felelős minisztert. Ezért a mostani rendelet alapján 45 napon belül módosítani kell az idei évre vonatkozó mezőgazdasági vízszolgáltatási szerződéseket, a termelőknek a 2023. évre vonatkozó, már befizetett díjat vissza kell téríteni. A hétfőn megjelent rendelet a kihirdetését követő harmadik napon, csütörtökön lép hatályba.

Mint ismeretes, a mezőgazdasági vízhasználat díjának állami átvállalását Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter számolt be április végén. A döntés hátterében a tavalyi aszály okozta károk, valamint az elszálló energiaköltségek állnak, amely az ország egyes részein akár tízszeresére is növelhette volna a vízdíjakat.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
vízhasználat, öntözés, visszatérítés, kedvezmény, jogszabály, kormányrendelet, ingyenes, díjfizetés,