Meglepő fordulat a magyar boltokban: durva, ami a tejtermékekkel történik

agrarszektor.hu2023. május 25. 13:33

A sajt kétségtelenül a legnépszerűbb és legkedveltebb élelmiszerek közé tartozik. Magyarországon több mint 11 kilogrammot eszünk meg belőle fejenként egy év alatt, éppen ezért is érinthette a legtöbb fogyasztót rosszul a hirtelen áremelkedés. Nem túlzás azt mondani, hogy egy időben luxusnak számított, ha valaki sajtot tudott vásárolni. Azóta javulni látszik a helyzet, de még mindig a megszokottnál magasabb árakkal nézhetünk farkasszemet a boltokban. Jó hír lehet azonban, hogy több tejtermék ára is csökkenésnek indult az elmúlt időkben. Hogy pontosan melyek ezek és mennyivel kell értük kevesebbet fizetnünk, az az alábbi cikkből kiderül.

A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2023 márciusában az Európai Unióban 15 százalékkal nőtt, míg Új-Zélandon 14 százalékkal, az USA-ban pedig 18 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A tejpiacon komoly csökkenések voltak megfigyelhetők, melyet jól bizonyít, hogy a nyerstej azonnali piaci ára Olaszországban a 2022. 42. - 2023. 19. hét között 24,25 euróval esett, ugyanakkor a 20. héten 1,25 euróval 45,5 euró/100 kilogrammra nőtt. Hollandiában is hasonló a helyzet, hiszen a 4,4 százalék zsírtartalmú nyerstej spot piaci ára áfa nélkül, szállítási költséggel a 2022. 38. - 2023. 18. hét között 37,5 euróval csökkent, majd két hét alatt 5 euróval 31 euró/100 kilogrammra nőtt - derült ki az AKI adataiból.

Az AKI, mint írja, Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 188,07 forint/ kilogramm volt 2023 áprilisában. A fehérjetartalom 0,01 százalékpontos, a zsírtartalom 0,02 százalékpontos romlása, valamint az alapár 8 százalékos csökkenése mellett a nyerstej átlagára 8 százalékkal mérséklődött 2023 áprilisában a 2023. márciusához képest, és 29 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát. A nyerstej felvásárlása 2023 áprilisában az előző havi mennyiségtől és a 2022. áprilisitól egyaránt 4 százalékkal maradt el. A nyerstej kiviteli ára 108,52 forint/kilogramm volt 2023 áprilisában, az előző havihoz képest 18 százalékkal, az előző év azonos hónapjához viszonyítva 33 százalékkal csökkent. A kiviteli ár 42 százalékkal elmaradt a termelői átlagártól. Az AKI PÁIR adatai szerint a nyerstej kiszállítása 22 százalékkal nőtt 2023 áprilisában az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

A KSH adatai szerint az alábbiak szerint alakultak az árak:

  • a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos UHT- (tartós) tej fogyasztói ára nem változott,
  • a gyümölcsjoghurt, a 12 százalék zsírtartalmú tejföl és az adagolt vaj (egyaránt -1 százalék),
  • a 2,8 százalék zsírtartalmú ESL- (hosszan friss) tej (-3 százalék),
  • a 20 százalék zsírtartalmú tejföl (-4 százalék),
  • az 1,5 százalék zsírtartalmú ESL- (hosszan friss) tej (-5 százalék),
  • a trappista tömbsajt (-9 százalék) csökkent ugyanebben az összehasonlításban.

Ahogyan lapunk korábban megírta, jelentős árcsökkenés várható a hazai tejpiacon. Az európai uniós ár és mennyiségi tendenciák a nyerstej és az importált késztermékek szempontjából is meghatározók a magyar piac számára. Minden, ami a spot piacon, majd az EU piacán történik, az 2-3 hónapon belül törvényszerűen bekövetkezik nálunk is. A hazai folyamatok most lekövetik az európai trendeket, amelyre a magyar szereplők tevékenysége csak igen kis mértékben gyakorol hatást.

Van, amiben Észtország van a topon

Nagy általánosságban elmondható, hogy a legtöbb ember szereti a sajtokat és szívesen fogyasztja is őket. Európában azt gondolhatnánk elsőre, hogy Svájc vagy éppen Franciaország járhat az élen a sajtfogyasztást illetően, pedig nem így van. A Statista 2021-es adatai alapján a legtöbb sajt Észtországban fogy, egy főre vetítve 24,6 kilogrammot esznek meg évente. Őket követik az írek a maguk 22,5 kilogramm/éves fogyasztásukkal, a láthatatlan dobogóra pedig még a finnek léphettek fel, akik évente 21,2 kilogramm sajtot esznek meg. Magyarországon ugyanakkor 11,4 kilogramm/fő/év a „leosztás”.

Ezek a legnépszerűbb sajtok

Nem meglepő módon a legnépszerűbb sajtfajták Európában országonként eltérőek. Franciaországban például a Camembert, a Brie és a Roquefort a legnépszerűbb fajták, míg Olaszországban a parmezán, a mozzarella és a gorgonzola. Spanyolországban a Manchego és az Idiazabal a legkelendőbbek, míg Hollandiában a Gouda és az edami a kedvelt klasszikusok. A sajtfogyasztás Európában persze nemcsak ezekre a népszerű fajtákra korlátozódik, sok regionális és helyi sajtfajtát is előszeretettel fogyasztanak az emberek.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tej, sajt, áremelkedés, tejtermék, tejtermelés, nyerstej, sajtkészítő, sajtfogyasztás, sajtgyártás, sajtgyár,