Kiderült az igazság a kötelező akciózásról: ezt jobb, ha minden magyar tudja

agrarszektor.hu2023. május 29. 16:59

Egyelőre nem várható, hogy kivezetik az élelmiszerárstopot, sőt, a rezsicsökkentés tavalyi módosítása miatt nyár végéig is meghagyhatják az infláció fékezése érdekében. A kötelező bolti akciók sem jelentenek hátrányt a szakértő szerint, csupán az érintett termékcsoportok köre bővül és egyes üzletláncok tehetnek az előírtnál nagyobb engedményt.

Az egyes alapvető élelmiszerekre kiszabott árstop a legutolsó hírek szerint június 30-ig lesz érvényben, a kivezetés feltételének pedig az infláció érdemi csökkenését határozta meg a kormány. Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza szerint ez alapján arra lehet következtetni, hogy a döntéshozók ismét meg meghosszabbíthatják az árstopot, mivel júniusban válnak megismerhetővé májusi inflációs adatok, amelyek még biztosan 20% feletti számot mutatnak majd - írta meg a Magyar Nemzet. A szakember kifejtette, hogy az árstop kivezetésekor az érintett termékeknél meg fog majd jelenni majd egy magasabb ár. Az nem biztos, hogy a többi termékre a veszteségek kompenzálása érdekében alkalmazott magasabb árrést is csökkentik a kereskedők, ezért ennek lesz egy egyszeri inflációs hatása.

Az árstop megtartásának előnye tehát az, hogy addig ez az egyébként elkerülhetetlen inflációs sokkhatás nem következik be

- magyarázta Regős Gábor. 

A szakértő jelezte azt is, hogy túl sokáig sem érdemes fenntartani a hatósági árakat, hiszen utána ez a sokkhatás még nagyobb lehet. A kivezetés olyan hónapban lenne logikus - például szeptemberben -, amikor az infláció a bázishatások miatt egyébként is biztosan mérséklődne. A közgazdász arra is felhívta a figyelmet, hogy a fogyasztói kosár bázisidőszaki súlyozású, év elején határozzák meg, utólag nincs lehetőség ezt módosítani. Azért sincs, mert az inflációs adat mindig előbb jelenik meg, mint a kiskereskedelmi, így nem is lehetne mi alapján módosítani. Az inflációs súlyokat ugyanis a korábbi időszakok fogyasztása szerint számítják ki. Az adatok rendelkezésre állásának megfelelően 2023-ban például a 2021-es egész éves és a 2022-es fogyasztás egy részének figyelembevételével. A fogyasztói kosarat ugyanúgy nem módosították akkor sem, amikor a koronavírus-járvány alatt az üzemanyag-forgalom visszaesett, akkor is maradtak a magasabb súlyok.

A kötelező akciókat a bolthálózatoknak azért nem kell rosszul fogadniuk, mert a szabály bizonyos értelemben nem szigorú. Bolti akciók eddig is voltak és enélkül is lennének. Csak most figyelni kell arra, hogy legyen minden termékcsoportban ilyen termék. Ugyanakkor marketinglehetőséget is jelent, hogy az adott hálózatnál az akció nem 10%-os, hanem mondjuk 20%-os. Az úgynevezett mesterséges hiány szintén nem jelentene majd újdonságot

- mutatott rá Regős Gábor.

A közgazdász megjegyezte, hogy mindenki találkozott már olyan esettel, hogy a csütörtöktől akciós termék csütörtökön reggel hétkor már nem volt elérhető az adott boltban. Szerinte azonban ezt túl széles körben nem alkalmazhatja egy áruházlánc, hiszen akkor a vásárlók egy része elpártol tőle, nem is beszélve a fogyasztóvédelem fokozott ellenőrzéseiről. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
áremelkedés, infláció, fogyasztó, élelmiszerbolt, élelmiszerár-emelkedés, élelmiszerár, vásárló, akció, kötelező, élelmiszer-drágulás, élelmiszerárstop, árstop,