Kihívás előtt a tejágazat: reagálniuk kell a fogyasztói igények változására

agrarszektor.hu2023. június 6. 10:41

Jelentősen megváltoztak a fogyasztói igények Magyarországon, egyre tudatosabbak a fogyasztók és egyre fontosabb szerepet játszik a termékek csomagolása és kiszerelése, ezért is fontos, hogy a következő időszakban az innováció támogatása hangsúlyosabb legyen hazánkban - hangzott el Dabason a Vitafort Zrt. Országos Szakmai Partnertalálkozóján. A fogyasztók szerint a tejtermékek kategóriája a második leginnovatívabb itthon, és a továbbiakban is itt szeretnének fejlesztéseket, újításokat látni. Ugyanakkor tisztázni kell Magyarországon a helyettesítő, imitátum, alternatíva fogalmakat, amelyek a tejtermékeknél hatványozottan jelen vannak, gondoljunk csak akár a kókusztejre, akár a rizstejre. Az alternatív tejek megjelenése és térnyerése komoly problémát jelent a hazai tejipar számára, ezért az Agrárminisztérium tervezi egy útmutató kiadását, ahol ezek a fogalmak tisztázásra kerülnek. Ugyanakkor egyértelműen látszik a fogyasztáson a visszaesés hazánkban, ami 2022 második felében indult el, addig tudták ugyanis tartani a lépést az emberek az árak emelkedésével.

A tejtermelők és a tejárak óriási magasságokban és mélységekben voltak és vannak az utóbbi időben. A Vitafort Zrt. stratégiai ágazatként kezeli a tejtermelőket, a magyar tejágazatnak ugyanis az Európai Unión belül versenyképes ágazatnak kell lennie, amire meg is van minden esélye és lehetősége - mondta Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója.

1957 óta ünnepeljük a Tej Világnapot, amit most már június elsején tartunk mindenhol a világon. A tejtermelés a földgolyó északi részéről indul déli irányba, délen sokkal kevesebb tejterméket fogyasztanak az emberke, mint északon, ugyanakkor a fejlett régióban is egyre tudatosabb már a fogyasztó - közölte Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója. Hozzátette, fontos megemlíteni, hogy a tejipar számára Magyarországon egyre nagyobb problémát okoz az alternatív tejek megjelenése.

Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára többek között arról is beszélt, hogy elmondható, hogy az uniós és a globális szinten nem a magyar tejmennyiségek határozzák meg a piacot.

Szeretnénk, ha a fogyasztók tudatosabbak lennének. A következő időszakban is szeretnénk támogatásokat kiírni, és az elmúlt pár év rávilágított arra, hogy az élelmeszeripar és az egész agrárium stratégiai ágazat. A fogyasztói szokások jelentősen megváltoztak az utóbbi időben, de vannak olyan, amelyek megmaradtak, ilyen a csomagolás és a kiszerelések fontossága. A jövőben az innováció az a terület, amit leginkább támogatni szeretnénk. A fogyasztók szerint a tejtermékek kategóriája a második leginnovatívabb hazánkban egy felmérés szerint. Tisztázni kell Magyarországon a helyettesítő, imitátum, alternatíva fogalmakat, amelyek a tejtermékeknél hatványozottan jelen vannak, gondoljunk csak akár a kókusztejre, akár a rizstejre. Az alternatív tejek megjelenése és térnyerése komoly problémát jelent a hazai tejipar számára, ezért az Agrárminisztérium tervezi egy útmutató kiadását, ahol ezek a fogalmak tisztázásra kerülnek

- mondta a helyettes államtitkár.

Detre Miklós, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese kiemelte, olyan kiszámíthatatlan jelenleg a környezet, hogy nehéz ehhez alkalmazkodniuk a termelőknek, illetve a magyar agráriumnak is. Tavaly minden korábbinál nagyobb mértékű agrártámogatás jutott el a gazdákhoz, 1010 milliárd forint támogatás lett kifizetve. Idén már május végéig 672 milliárd támogatás kifizetése történt meg. A „tejes” jogcímek kapcsán kiemelte, hogy a termeléshez kötött tejhasznú tehéntámogatások 99%-ban kifizetettek, továbbá, hogy sikerrel zárult a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás benyújtási időszaka, 600 kérelem érkezett 358000 állatra. Június 9-ig lehet benyújtani az egységes kérelmeket, ahol is a megszemélyesített állatadatokkal próbálják segíteni a gazdálkodók beadását. A szakember elmondta, a termeléshez kötött tejhasznú támogatások 99 százalékban kifizetésre kerültek.

A elmúlt 3 évben minden év után azt gondoltuk, hogy mindent láttunk és nem jöhet már meglepetés, de az elmúlt másfél év bebizonyította, hogy igenis lehet még meglepetés. Felborultak az addig megszokott költségviszonyok, és azok a feltételek, amik között a feldolgozóipar mozgott

- tájékoztatott Szautner Péter, a Tej Terméktanács társelnöke. Tavaly nyár közepéig-végéig a fogyasztó tudta tartani a lépést az árak emelkedésével, nem látszott a fogyasztáson jelentős visszaesés, de azóta folyamatosan esik a fogyasztás, van, ahol 20 százalékos volumen-visszaesés is tapasztalható. Ez az alapanyagtej ilyenkor nem kerül felhasználásra, és eladásra sem, ezt a problémát meg kell oldani.

A tejet a három fehér méreg egyikeként emlegetik manapság a cukor és a só mellett, mint az egészségre potenciálisan veszélyes élelmiszer. Rengeteg kutatás jelenik meg naponta, ezért is fontos, a fogyasztók és az emberek megfelelő tájékoztatása az egyes élelmiszerek tekintetében

- mondta Dr. Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke kiemelte, a piacok volatilitását és kitettségünket szemlélteti, hogy a hazai tejár három hónap alatt közel 16%-ot, míg a kiviteli ár 6 hónap alatt 55%-ot esett. A tavalyi aszály és az önköltség növekedése okán tejfelvásárlásunk csökkenése továbbra is nagy, jelenleg havi szinten 5-7%-os.

Fontos, hogy a feldolgozók és a kereskedők között is legyenek olyan szerződések, amikben konkrétumok vannak. Ennek talán lesz hozadéka a jövőben.

- hangsúlyozta Istvánfalvi Miklós.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, élelmiszer, mezőgazdaság, tej, tejtermék, agrárium, egységes-kérelem, alapanyag, agrárminisztérium, tejtermék tanács,