Váratlan fordulat: kiderült, mikor kerülhet pont a fúrt kutak ügyére

agrarszektor.hu2023. június 7. 10:49

A következő szakaszába szakaszába lépett a fúrt kutakkal kapcsolatos törvényalkotás. Erről Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke számolt be, aki azt is elmondta, hogy a bizottság már tárgyalja a törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat.

Hamarosan pont kerülhet a fúrt kutak ügyének a végére. Font Sándor, országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be, hogy ha minden az elképzelések szerint halad, a "következő hetek egyikében" megszavazhatja a parlament a fúrt kutak helyzetét rendező törvényjavaslatot - olvasható az Infostart oldalán. A törvényjavaslat a 2024. január 1. előtt engedély nélkül létesített, 50 méternél nem mélyebb és az első vízzáró réteget nem érintő háztartási kutakat, valamint a mezőgazdasági öntözési célú kutakat teljes körűen mentesíti az engedélyezési kötelezettség alól (kútamnesztia). Vagyis ezek a kutak a törvény hatályba lépését követően jogszerűen létesítettnek minősülnek, függetlenül attól, hogy mikor ásták vagy fúrták őket. Az Agrárszektor korábban összegyűjtötte, mi történt a háztartási és mezőgazdasági öntözési célú kutakkal az elmúlt években:

A törvénymódosítás a háztartási kutak létesítését és üzemeltetését is könnyítené azzal, hogy a vízvédelmi szempontból érzékeny vízkészletet érintő területen az 50 méteres mélységet és az első vízzáró réteget el nem érő háztartási kút létesítését, üzemeltetését és megszüntetését az engedélyköteles körből átsorolja bejelentés-kötelessé. A törvénymódosítás egyidejűleg a jegyzői engedélyezés alá tartozó azon háztartási kutaknál, amelyek nem érintenek érzékeny vízkészletet, ötven méternél nem mélyebbek és az első vízzáró réteget nem érik el, a jövőre vonatkozóan megszünteti az engedélyezési kötelezettségét. Font Sándor, közzétett videójában 500 ezerre becsüli azon kutak számát, amelyek tulajdona most jelentős engedményt kap.

A baon.hu korábban tételesen is pontokba szedte az új szabályozást. Ami a 2024. január 1. után létesítendő kutakat illeti, ezeknél az alábbi négy verzió lehetséges:

1. A háztartási kutaknál (talpmélysége az ötven métert nem haladja meg, és az első vízzáró réteget nem éri el, és a vízkivétel nem haladja meg az évi 500 köbmétert):

  • ha a létesítés helye szerinti település kockázatmentesnek minősül a 2023. augusztus 31-ig elkészülő vízkészletvédelmi- országtérképen, akkor minden engedély nélkül létesíthető a kút,
  • ha a létesítés helye szerinti település kockázatosnak minősül a 2023. augusztus 31-ig elkészülő vízkészletvédelmi- országtérképen, akkor a megvalósítást be kell jelenteni a területileg illetékes vízügyi hatósághoz.

2. A gazdasági célú (külterületi) öntöző kutaknál:

  • ha a létesítés helye szerinti település kockázatmentesnek minősül a 2023. augusztus 31-ig elkészülő vízkészletvédelmi- országtérképen, és a kút talpmélysége az ötven métert nem haladja meg, akkor bejelentést kell tenni a Nemzeti Földügyi Központhoz a kút létrehozásáról,
  • ha a létesítés helye szerinti település kockázatosnak minősül a 2023. augusztus 31-ig elkészülő vízkészletvédelmi- országtérképen, vagy a kút talpmélysége meghaladja az ötven métert, akkor le kell folytatni a vízjogi engedélyezési eljárást az illetékes hatóságnál.
Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
vízhasználat, öntözés, szabályozás, engedélyezés, jogszabály, bejelentés, országgyűlés, engedélyköteles, locsolás, kút, illegális-kút, törvénytervezet,