Viharfelhők gyülekeznek a magyar sikerzöldség ege felett

agrarszektor.hu2023. június 8. 16:02

Habár Magyarország a harmadik legnagyobb zöldborsótermelőnek számít az Európai Unióban, a vetésterülete évek óta folyamatosan csökken hazánkban, és idén már csak kicsit több mint 15 ezer hektáron termesztik a növényt. A termésmennyiség alakulása sem fest kedvező képet, hiszen míg 2021-ben 86,7 ezer tonna volt a betakarított termés, addig 2022-ben már csak 82 ezer tonna zöldborsó termett Magyarországon. Az EU27 belső piacán ugyanakkor továbbra is hazánk a legnagyobb zöldborsókonzerv-exportőr, 2022-ben 20 százalékkal lett több a kivitelünk, mint a megelőző évben. Az idei év tartogathat meglepetéseket, az első negyedévben ugyanis 24 százalékkal csökkent az exportpiacokon eladott zöldborsókonzerv mennyisége az előző év azonos időszakához képest.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon az elmúlt években csökkent a zöldborsó vetésterülete, és ezzel egyenesen arányosan a termésmennyiség is. Míg 2021-ben 86,7 ezer tonna zöldborsó termett hazánkban, addig 2022-ben 16,4 ezer hektáron már csak 82,01 ezer tonna. A legfrissebb adatok szerint 2023-ban sem áll meg a csökkenés, idén a zöldborsó előirányzott vetésterülete 15,4 ezer hektárt tesz ki, melynek 99,2 százalékán, 15,3 ezer hektáron végeztek a vetéssel május 14-ig - derül ki az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) legfrissebb jelentéséből.

Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke korábban lapunknak azt nyilatkozta, hogy 2022-ben a kertészeti szektor talán egyik legnagyobb problémája a zöldborsó termelési nehézségei volt, a több éven át tartó időjárási csapások, valamint a versenytárs növények (gabona és olajnövények) jó piaci pozíciói ugyanis drasztikusan rontották a termelési kedvet itthon. Érdemes tudni, hogy a csemegekukorica és a zöldborsó adja a hűtő- és konzerviparunk alapanyag-felvásárlásának 70-80%-át, így e két kultúra nélkül a zöldség-gyümölcs feldolgozóipar összeomlik.

Igazi zöldborsókirálynak számítunk az EU-ban

Az biztos, hogy Franciaország és Spanyolország után Magyarország az Európai Unió harmadik legnagyobb zöldborsótermelője, az Eurostat adatai szerint pedig az EU27 belső piacán hazánk a legnagyobb konzerv-exportőr 35,8 ezer tonnával. Ha mindez nem lenne elég, a harmadik országok irányába Magyarország volt az unió vezető exportőre 2022-ben 21,5 ezer tonnával, minket Olaszország követett a sorban 20,9 ezer tonnával. A zöldborsó tehát igazi sikerterméknek számít a kivitelben.

A KSH adatai szerint Magyarországon a friss és feldolgozott (fagyasztott és konzerv) zöldborsó külkereskedelmi egyenlege pozitív. A zöldborsókonzerv kivitele 20 százalékkal lett több - 57,3 ezer tonna - 2022-ben az egy évvel korábbihoz képest. A magyar termék legfontosabb felvevő piaca Oroszország volt, emellett Németországba, Olaszországba, Litvániába és Romániába is szállítottak a hazai szereplők. 2023-ban azonban már kezd megmutatkozni a csökkenő termésmennyiség és termőterület, az első negyedévében ugyanis 24 százalékkal 8,7 ezer tonnára csökkent az exportpiacokon eladott zöldborsókonzerv mennyisége az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb felvevőpiac továbbra is Oroszország (1,29 ezer tonna), Litvánia (1,11 ezer tonna) és Olaszország (1,01 ezer tonna) volt.

Öntözés nélkül nincs magyar zöldborsó?

Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke a napokban beszélt arról, hogy a zöldborsó egy kifejezetten öntözésigényes növény, így erre komoly figyelmet kell fordítani a jövőben, tekintve, hogy már több éve sújtják a különböző időjárási szélsőségek a hazai zöldséget. Mint mondta, az a nagy kérdés, hogy tudunk-e a zöldség-gyümölcs fronton olyan öntözéssel alapozott korszerű technológiákat nagy mennyiségben behozni, alkalmazni és befektetni, ami a feldolgozás alapanyagigényét tartósan szolgálná.

Van rá lehetőség, de ehhez egyrészt a zöldség-gyümölcs ágazatnak a kifehérítésére van szükség, másrészt pedig nagyon jelentős tőkebefektetésre. A jövőképet persze a klímaváltozás is folyamatosan alakítja, és az szinte biztosnak tűnik, hogy ellenálló fajtákra lesz szükség. Itt van némi lemaradásunk a kutatás-fejlesztésben, így pedig nehéz megbízható terméseredményeket produkálni. Az öntözésfejlesztés is inkább verbális szinten erős, pedig a szélsőséges időjárás mellett muszáj ebben is érdemben előrelépni

 - hangsúlyozta a szakember.

Fagyasztott zöldborsóban nem vagyunk a topon

2022-ben 29 százalékkal 8,3 ezer tonnára csökkent Magyarország fagyasztott zöldborsó kivitele, a legnagyobb felvásárlónak Románia és Németország bizonyult. 2023 első három hónapjában sem alakult jobban ez a szegmens, 26 százalékkal 2,3 ezer tonnára, a behozatala pedig 10 százalékkal 1,15 ezer tonnára csökkent 2022 azonos időszakához képest. A magyar piacra egyébként elsősorban Belgiumból és Lengyelországból érkezett fagyasztott zöldborsó.

Mi a helyzet a támogatásokkal?

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára március elején jelentette be, hogy jelentősen, 11,1 millió euróról 15,6 millió euróra emelkedik a csemegekukoricához és zöldborsóhoz kapcsolódó termeléshez kötött támogatás éves forráskerete, így a hektáronkénti többlettámogatás elérheti a 326 eurót. Kiemelte, az ipari zöldségkultúrák 2023-tól magasabb támogatási összeget kapnak a termeléshez kötött támogatási jogcím keretében.

A csemegekukorica és a zöldborsó termékpálya az a termelői és feldolgozói közösség, ahol leginkább egymásra utaltak a gazdaság szereplői, miután ezen termékek 90-95%-át a termelők szinte kizárólag a hűtő és konzervipar számára tudják értékesíteni. Meggyőződésem szerint a termelők számára a feldolgozóipar erősítése a biztonságos értékesítés lehetőségét jelenti. Éppen ezért jelentős, és a gazdálkodók számára kulcskérdés, hogy 2027-ig több mint 1500 milliárd forintot fordít a szaktárca a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások hatékonyságnövelést segítő támogatására. Ennek révén a gazdálkodók is új precíziós eszközöket vásárolhatnak, öntözésfejlesztési beruházásokat hajthatnak végre

- hangsúlyozta akkor az államtitkár.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gabona, import, export, öntözés, vetés, zöldség, borsó, időjárás, klímaváltozás, konzervipar, konzerv, termésmennyiség, termőterület, zöldborsó, feldolgozóipar, fagyasztott, hűtőipar, olajnövény,