Nehéz helyzetben a magyar gazdák: vajon idén behozza az árát ez a növény?

Szedlák Levente2023. június 9. 06:02

A magyar termőföldeken a búza és a kukorica nagyon sokáig fej-fej mellett haladtak a vetésterület vonatkozásában. Ebben hozott komoly változást a 2022-es év, amikor is a rendkívüli aszály hatására a kukoricatermés jelentős része elpusztult, amit pedig sikerült betakarítani, az rendkívül kevés volt. A tavalyi év nagy vesztese tehát a kukorica volt, amelynek a vetésterületében is jelentős visszaesés volt megfigyelhető. De hogyan látják ezt a magyar gazdák? Foglalkoznak-e még ezzel a növénnyel, és ha igen, mekkora területen? Mire számítanak? Az Agrárszektor ennek járt utána.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly júniusi jelentése szerint 2022-ben Magyarországon 983 ezer hektáron vetettek kukoricát, silókukoricát pedig 57,7 ezer hektáron. Az elmúlt évet meghatározó történelmi aszály sosem látott negatív terméseredményeket hozott, hektáronként 3,4-4,3 tonnás termésátlag született csak, az össztermés pedig mindössze 2,37 millió tonnát tett ki. A szárazság hosszú távú hatásai az idei évre is átnyúltak, amelyet a kukorica termőterületének csökkenése is jelez. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) tavaszi mezőgazdasági munkákról készített jelentése alapján idén mintegy 871 ezer hektáron vetettek kukoricát a magyar gazdák, ez mintegy 12%-os visszaesést jelent, ami bár jelentős, azért szakemberek által prognosztizált 10-30%-os csökkenési skála kedvezőbb végén található.

A 2023-as év egyelőre kedvezőnek látszik, hiszen most nincs egy olyan, régóta húzódó aszályos időszak, ami a tavalyi évet jellemezte. A téli és a tavaszi időszak kifejezetten csapadékos volt, ami jót tett a termőföldeknek is, bár a tavaszi vetési munkáknál okozott némi gondot a gazdáknak.

A Fejér vármegyei Enyingi Agrár Zrt. idén a siló másodvetéssel együtt 2300 hektáron vetett kukoricát - tudtuk meg a vállalat növénytermesztési főágazatvezetőjétől, Szilárdi Józseftől. A szakember elmondta, hogy a tavalyi évhez képest mintegy 200 hektárral kisebb területen vetettek kukoricát. Szilárdi József beszélt arról is, hogy az esős időjárás okozott némi problémát, de végül időben be tudták fejezni a fő vetéseket, és a növények általánosan jó állapotban vannak. A növényvédelmi beavatkozások kapcsán a szakember elárulta, hogy eddig prekezelésekre volt szükség, foltszerűen cirokra, és már egy gyomirtáson is túl vannak.

Zalában a Baki Agrocentrum Kft.-nél ebben az évben 300 hektáron vetettek kukoricát, a vetésterület a tavalyihoz képest nem változott, árulta el Németh Zoltán, a növénytermesztési ágazat vezetője. A szakember elmondta, hogy szerencséjük volt, és időben el tudták vetni a kukoricát, de ehhez ki kellett használniuk azokat a napokat, amelyeken ideális volt az időjárás. Ennek köszönhetően a kukorica náluk mostanra 7-9 leveles állapotban van, és az állományok fejlett, egységes képet mutatnak. Ehhez azonban kellett a korai vetés is, vélte Németh Zoltán. A zalai vállalkozási növénytermesztési ágazatának vezetője kérdésünkre azt is elmondta, hogy a vetés után elvégeztek egy preemergens gyomirtást, azóta nem kellett növényvédelemmel foglalkozniuk. Jelenleg 5-6 hektáron ugyan áll a víz, de ez elenyésző - tette hozzá Németh Zoltán.

A Hajdúböszörményi Mezőgazdasági Zrt.-nél 250 hektáron vetettek kukoricát 2023-ban, vagyis gyakorlatilag ugyanakkora területen, mint egy évvel korábban. Boda István, a vállalkozás termelési igazgatóhelyettese kérdésünkre elmondta, náluk a vetéssel minden rendben volt, a tervezett időben be tudták fejezni a munkálatokat. A szakember beszélt arról is, hogy az állományok nagyon szép képet mutatnak, növényvédelem szempontjából a posztemergens gyomirtózás utolsó szakaszában vannak, és várják, hogy végre tudják hajtani a műtrágyás kultivátorozást - mondta Boda István, hozzátéve, hogy ezen a héten azonban álltak a munkák az eső miatt.

Égető Sándor, a hódmezővásárhelyi HÓDAGRO Zrt. növénytermesztési főmérnök helyettese elmondta, hogy 2023-ban fővetésben 450 hektáron, másodvetésben pedig 370 hektáron vetettek kukoricát, és mivel viszonylag korán kezdték a vetést, az esős időszakra már végeztek is a munkálatokkal. A szakember közölte, hogy a tavalyihoz képest sokkal-sokkal szebb állapotban vannak a növények, van olyan táblájuk, ahol már 8-10 leveles fejlettségű a kukorica, míg a legkisebbek 4 levelesek. Egyelőre úgy fest, minden rendben lesz, nincsenek kelési hibák az állományokban - ismertette Égető Sándor, hozzátéve, hogy a gyomirtások is jól sikerültek a földeken, és már zajlik a kultivátorozás.

Van-e még kukorica a tárolókban?

A tavalyi év során az európai szinten is gyenge terméseredmények rendesen felverték a gabonaárakat, a búza és a kukorica tonnánkénti ára a 120-140 ezer forintos magasságokba emelkedett. Ennek ellenére voltak olyan termelők, akik nem adták el a terményüket, mert további áremelkedésben számítottak. Emiatt azonban a jóval olcsóbb ukrán kukorica az országba történő beáramlását követően rengeteg hazai termény rekedt a tárolókban, óriási veszteségeket okozva azoknak a termelőknek, akik nem értékesítették időben - és az akkori árakon - a kukoricájukat. A kérdéssel kapcsolatban Sziládi József elmondta, hogy vállalkozásuk a szarvasmarha-állomány részére fenntartott készletek kivételével a teljes kukoricatermését értékesítette mostanáig. Németh Zoltán elmondta, hogy náluk még van körülbelül 2 ezer tonna kukorica a raktárakban, ám ez nem az övék, bértárolásra van náluk, és ezt is viszik ki. A zalai vállalkozásnál januárban értékesítettek utoljára saját termesztésű kukoricát. Boda István kérdésünkre úgy válaszolt, hogy náluk van a tárolóban kukorica, de annyi, amennyi a jószágállománynak kell. Égető Sándor elmondta, hogy tavaly egyáltalán nem tudtak betakarítani kukoricát, így éppen, hogy vásárolniuk kell folyamatosan az állataik számára.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
növénytermesztés, kukorica, aszály, terméshozam, csökkenés, vetésterület, kukoricatermesztés, szántóföldi-növény, termőterület, terméseredmény, kukoricatermelő, szántóföldi-növénytermesztés, kukoricatermelés,