Van mire koccintani: jó évet zárt tavaly a Törley

agrarszektor.hu2023. június 9. 11:02

Növelni tudták árbevételeiket a legnagyobb borpiaci szereplők, legtöbbjük esetében mind a belföldi, mind pedig a külföldi értékesítés nőtt – legalábbis nominálisan. Ha az adózott eredményt nézzük, akkor már nem ilyen egységes a kép: van a korábbi pluszokat érdemben növelni tudó cég, és komoly negatívumot produkáló társaság is – utóbbi esetében ráadásul a jelentős infláció ellenére is csökkent az árbevétel.

Összetett helyzetben vegyes eredményeket hozott a legnagyobb borpiaci cégek beszámolói szerint a tavalyi év. Összeállításunkban néhány piaci értelemben kiemelkedő szereplő számait hasonlítottuk össze, vagyis nem feltétlenül a szőlészet terén jelentős, hanem inkább a forgalmazásban fontosnak számító cégek eredményeit elemezzük. A sorban van ugyanakkor pezsgőgyártó és klasszikus borászat is.

Jól szerepeltek a nagyok

Méretei és részben tevékenysége miatt is kilóg a sorból a hazai ágazatban meghatározónak számító szőlőfeldolgozó vállalat, a Törley Pezsgőpincészet Kft., amely eredményeit tekintve is kiemelkedik a mezőnyből. A cég éves beszámolója szerint 21,69 milliárd forint nettó árbevételt ért el a 2022-es évben, amely stabil növekedés az előző évi 18,8 milliárd után. Ebből a belföldi értékesítés nettó árbevétele mintegy 14,96 milliárd forint volt, míg az exportértékesítés a Törley esetében hagyományosan nagy arányú, tavaly is közel 6,73 milliárd forintot tett ki. Az előző évihez képest tehát mindkét soron növekedést könyvelhetett el a cég, vagyis bővült belföldi és külföldi értékesítése is.

Jól szerepelt a hazai borpiacon kiemelkedő Grape-Vine Bortermelő és Kereskedelmi Kft. is. A cég a tavalyi évben 5,56 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhetett el a belföldi értékesítés tekintetében, az exportértékesítés nettó árbevétele pedig 4,28 milliárd forint volt, ami összesen 9,83 milliárd forintot tett ki.

A cég adózás előtti eredménye közel 1,24 milliárd forint volt, adózott eredménye pedig csaknem elérte 1,19 milliárd forintot. Utóbbi érték 2021-ben még csak 774 millió volt, vagyis a cég érdemben tudott növekedni ebben a fontos mutatóban.

Növekvő árbevétel, változó eredmények

Akad olyan cég, ahol a kivitel eleve meghatározóbb, mint a belföldi forgalom - ilyen a Grand Tokaj Zrt. A cégnek a 2022-es évben a belföldi értékesítésből 1,41 milliárd forint fölötti nettó árbevétele származott, az exportértékesítésből pedig közel 1,67 milliárd forint. A teljes értékesítés nettó árbevétele tehát megközelítette a 3,1 milliárd forintot. Mind a belföldi, mind pedig az exportértékesítés terén növekedés volt megfigyelhető. Ezzel szemben a cég adózás előtti eredménye mínusz 429,5 millió forintot tett ki, adófizetési kötelezettség híján pedig az adózott eredményük is ugyanennyi volt.

Növelni tudta árbevételét a Varga Pincészet Kft. is, a cég belföldön a 2021-es 5,33 milliárd után tavaly már csaknem 5,92 milliárdot könyvelhetett el belföldi értékesítései után. A kivitelt tekintve is gyarapodott a vállalkozás, export-árbevétele a 540 millió forintra nőtt a megelőző évi 349 millióról.

Ez az érték figyelemreméltó ugyanakkor, ha számításba vesszük azt is, hogy a vállalkozás anyagköltsége jelentős mértékben megnőtt: a 2021-es 2,84 milliárdról 3,62 milliárdra emelkedett a cég ilyen jellegű kiadásainak összege.

Félmilliárdot meghaladó negatívum a Csányi Pincészetnél

Belföldi és exportértékesítése is visszaesett a Csányi Sándor érdekeltségébe, a Bonafarm Csoporthoz tartozó Csányi Pincészetnek. A cég 2021-es 1,571 milliárdos belföldi, valamint 144 milliós export-árbevétele tavaly már csak 1,53 milliárd, illetve 113 millió forint volt. Kedvezőtlenül alakul ennek megfelelően a vállalkozás eredményessége is.

Ez – figyelembe véve az 1,64 milliárdos árbevételt -, kirívóan rossznak számít. Árnyalja a képet ugyanakkor, hogy a Bonafarm Csoport tagjaként működő cégek csoportszintű, és közép-hosszútávú stratégiai megfontolásokat is szem előtt tartanak, vagyis esetükben a negatív eredmény nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz döntéseket hozna a menedzsment, vagy gond lenne a vállalkozással.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
borászat, bor, tokaj, pezsgő, varga-pincészet, borpiac, törley, grand-tokaj,