Itt a megoldás a drága műtrágya helyett? Ez működhet, de van egy apró bökkenő

MTI2023. június 18. 17:02

A rossz mezőgazdasági gyakorlatok és a klímaváltozás miatt gyorsuló ütemben romlik a termőtalaj világszerte, amit a természetes folyamatok nem tudnak ellensúlyozni. A műtrágyák helyett azonban alternatívát jelenthet a szennyvíziszap használata, amely javíthat a talaj állapotán - írta  meg cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.

Jurecska Laura környezetkémikus, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének oktatója cikkében a szennyvíziszap műtrágya-helyettesítőként való felhasználásával foglalkozott. Mint mondta, a mezőgazdaságban a nagyobb terméshozamot jellemzően műtrágyázással próbálják meg elérni: 2020-ban a világ műtrágya-felhasználása meghaladta a 200 millió tonnát, ez azonban rontja a talaj állapotát és a talajvíz szennyezettségét is növeli.

A környezetkémikus megjegyezte, hogy Európa különösen kitett az orosz és marokkói importnak, az ukrajnai háború miatti áremelkedés pedig durván kihatott a műtrágyaárakra is, így a kérdés ellátásbiztonsági szempontból is jelentős. Mint írta, a műtrágyák helyett alternatívát jelenthet a szennyvíziszap kijuttatása a talajra, ami segíti a humusz megőrzését, véd az eróziós hatások ellen, javítja a talaj szerkezetét, vízgazdálkodását, valamint biztosítja, hogy a tápanyagok fokozatosan váljanak hozzáférhetővé a növények számára.

A szennyvíziszap, amiből Magyarországon is évi 250 ezer tonna keletkezik, részben helyettesíthetné a műtrágyákat, azonban európai viszonylatban is nagy a szórás, hogy a helyi szabályozások milyen felhasználást engedélyeznek

- tette hozzá Jurecska Laura, majd kitér a jelenlegi magyar szabályozásra, amely szerint a szennyvíziszap használata a mezőgazdaságban csak olyan növény esetén engedélyezett, amelynek termése az iszappal nem érintkezik.

Magyarázata szerint a szennyvíziszapban felhalmozódó nehézfémek, antibiotikum- és gyógyszermaradványok jelentik a legnagyobb kockázatot, ami miatt nem lehet felhasználni a benne található többi értékes nyersanyagot. A környezetkémikus szerint megoldást jelenthetne, ha a nehézfémeket az iszapkezelés során eltávolítanák a szennyvíziszapból. Ez azért is fontos, mert az Európai Unió is célul tűzte ki, hogy 2030-ra 50%-kal csökkenti a mezőgazdaságban használt vegyszerek mennyiségét - mutatott rá Jurecska Laura.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
talaj, műtrágya, szennyvíz, műtrágyázás, termőtalaj, műtrágya-felhasználás, műtrágya-ára, alternatíva, talajjavítás, humusz, talajszerkezet, talaj-egészsége,