Gigaberuházás Szabolcsban: 960 millióból fejlesztett a gyümölcsfeldolgozó

MTI2023. június 21. 08:44

Több mint 960 millió forint magyar és uniós támogatással fejlesztette gyümölcsfeldolgozási rendszerét a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Agricolae Kft. Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos a technológiai fejlesztések átadóján, Jánkmajtison kijelentette: az Agricolae Kft.-nél minden megtalálható, amit a kormány képvisel, a magyar érdekek, a magyar tudomány hasznosítása a mindennapokban és a termelésben egyaránt.

Hangsúlyozta, a társaságnak meghatározó szerepe van a térségben, hiszen több mint száz embernek ad állandó munkát, emellett a szezon munkaerőigényének megfelelően Kárpátaljáról 20-50 munkavállaló is érkezik a céghez dolgozni. Az Agricolae Kft.-nél a termőföldtől az étkezőasztalig program is megvalósul, hiszen a helyben termett gyümölcsök feldolgozása is helyben történik - fűzte hozzá Németh Szilárd. A kormánybiztos arról is beszélt, hogy a cég azokból az energiaprogramokból, melyeket a magyar kormány támogatott, már előre felkészült a háború és a brüsszeli szankciós politika által előidézett energiaválságra, hiszen a társaság az ipari gőzt, amely a fertőtlenítéshez is szükséges, nem gázzal, hanem biomasszával állítja elő. Az épület elektromos energiaigényét pedig, amely az intézmény világításához, fűtéséhez és a gépek üzemeltetéséhez szükséges egy napkohó segítségével állítja elő a cég.

Hozzátette, a társaság technológiai fejlesztéseket dolgozott ki, együttműködve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE), és a középüzemben található csomagolást végző gépet magyar, jánkmajtisi szabadalom alapján gyártották le Lengyelországban. Bíró Csaba, az Agricolae Kft. ügyvezetője köszöntőjében elmondta, a társaság a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetével alkotott konzorciumon keresztül valósította meg a kutatási projektet, melyben olyan innovatív egyedi technológiai és műszaki fejlesztéseket valósítottak meg, amelyek révén a cégnél a szatmár-beregi gyümölcsök feldolgozásával, világszinten versenyképes új termékeket tudnak előállítani. Az ügyvezető az MTI-nek elmondta, a konzorcium mintegy 961,5 millió forint vissza nem térítendő magyar és európai uniós támogatásban részesült, melynek segítségével a cégnél olyan egyedi technológiával dolgozhatnak, amivel a gyümölcsöket pár órán belül becsomagolhatják, megőrizve így a termékek frissességét.

Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében úgy fogalmazott, 2010-ben úgy kerültek kormányra, hogy a magyar mezőgazdaság a korábbi kormányzat prioritása között nem igazán szerepelt, de most eljutottak oda, hogy a magyar kormány európai uniós támogatások segítségével magyar vállalkozásokat, magyar kutatásfejlesztéseket és magyar innovációt tudjon támogatni. A képviselő elmondta, komoly feladat vár még a vállalkozásra, mert a külföldi piacokon pozíciót kell szerezni és azt megtartani. Kitért arra, hogy a kötelező betelepítési kvóta elutasítása esetén Magyarországnak 241 milliárd forintot kell majd fizetnie az Európai Uniónak, ebből a pénzből pedig sok magyar vállalkozást és sok magyar ember megélhetését segítő beruházást lehetne támogatni. Tilki Attila arról is beszélt, hogy a beruházás nemcsak a térségben élő embereknek segít, hanem azoknak a kárpátaljai magyar férfiaknak is, akik a háború elől menekülve most életvitelszerűen itt élnek az országban.

Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke beszédében kiemelte, a beruházás lehetőséget teremt a térségben az ott termett gyümölcsök felhasználására, ezáltal a rövid és a hosszú élelmiszerláncban helyet és szerepet kapni. Szabó István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a vármegye fejlesztési terveiben kitüntetett helyen szerepel a versenyképes élelmiszergazdaság megteremtése. Hangsúlyozta, gondoskodni kell a legkorszerűbb termeléshez szükséges tudás átadásáról, amiben mellőzhetetlen jelentősége van a gyakorlati termelőszférának és a tudományos közösségek összefogására, együttműködésére és az erőforrásoknak a teljesebb koncentrációjára.

Friedrich László, a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet intézetigazgatója elmondta, készen állnak, hogy tovább folytassák a hasonló együttműködéseket és reméli, hogy folytatása is lesz a projektnek. Kiemelte, össze kell kötni a gyakorlatot és az elméletet, amelyek az iparban hasznosíthatók és a gazdasági fejlődést szolgálják. A beruházással lehetőséget adnak a térségben élőknek a munkára, a fejlődésre - tette hozzá. Szoboszlai Zoltán, az Agricolae Kft. stratégiai és marketingigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, a gyümölcskertészet területén a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei régió a gyümölcs összterméknek több mint hatvan százalékát biztosítja, így nagyon fontos az, hogy az egyetemmel együttműködve tudjanak olyan perspektívát nyújtani a fiatalabb agrárgenerációnak, amely bemutatja az ágazatban használt modern technológiákat.

Az Agricolae Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nettó árbevétele tavaly 2 milliárd 260 millió forint volt, míg az azt megelőző évben 1 milliárd 446 millió forint. A társaság adózott eredménye 2022-ben 350 millió 777 ezer forint volt, 2021-ben pedig 23 millió 187 ezer forintot tett ki. Az Agricolae Kft. a tavalyi évben átlagosan 46 munkavállalót foglalkoztatott.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
beruházás, magyar, gyümölcsfeldolgozó, magyarország, agrárberuházás, gyümölcstermelés, árbevétel, gyümölcsfaj, mate,