Fontos döntés született: ez rengeteg magyar sertéstartót érint

agrarszektor.hu2023. július 1. 09:33

Jelentősen csökkent az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati területek nagysága Magyarországon, amely lehetővé tette a járványügyi korlátozások enyhítését. E rendkívüli eredmény is igazolja, célravezetőek az állategészségügyi hatóság ASP felszámolása érdekében hozott intézkedései. A korlátozások enyhítésével számottevően bővülnek a kereskedelmi lehetőségei az érintett térségek gazdálkodóinak, élelmiszer-vállalkozásainak.

Az Európai Bizottság állategészségügyi szakbizottsága (PAFF) legutóbbi ülésén meghallgatta, és egyhangúlag elfogadta Magyarország ASP fertőzött területek csökkentésére tett javaslatát. A döntés révén jelentősen mérséklődött a kockázati területek nagysága Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben - olvasható a Nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán.

A javaslat előzményeként a hazai ASP Szakértői Akciócsoport áttekintette a magyarországi járványhelyzetet. Ennek során megállapították, hogy a bevezetett intézkedéseknek köszönhetően a vírus terjedésének üteme nagymértékbe lelassult, továbbá a fertőzött terület egy jelentős részén olyannyira visszahúzódott, hogy az ASP jelenléte ott már nem igazolható. 

A magyar javaslatot vizsgálati eredményekkel alátámasztott tanulmányban mutatták be hazánk képviselői az uniós és tagállami szakértőknek, akik azt egyhangúlag elfogadták. Ennek köszönhetően Csongrád-Csanád vármegyében megszűnt valamennyi magas kockázatú terület, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében pedig a fertőzött terület jelentős része magas kockázatú területté lett visszasorolva. Ezzel együtt Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun vármegyék eddig magas kockázatú területének jelentős része közepes kockázatúvá vált.

A változás rendkívül kedvező a magyar állattenyésztők, élelmiszerelőállítók és vadgazdálkodók számára, ugyanis a közepes kockázatúvá vált területen ASP szempontból korlátozás nélkül lehet a házisertéseket forgalmazni, másik tagállamba kiszállítani, a vaddisznó testet felhasználni, értékesíteni. A magas kockázatúvá átminősített területekről a jövőben a házisertések belföldön kikötések nélkül szállíthatóak, valamint megnyílik annak lehetősége, hogy a vaddisznókat - az eddigi ártalmatlanítás helyett - belföldön feldolgozzák, felhasználják.

A területek kockázati besorolásának módosítása nyomon követhető a Nébih tematikus aloldalán elérhető interaktív térképen. A témával kapcsolatos további információk ezen a linken, illetve ezen az oldalon találhatók.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
állattenyésztés, sertéságazat, élelmiszeripar, fertőzés, nébih, korlátozás, csökkenés, asp, vaddisznó, afrikai-sertéspestis, állategészségügyi-hatóság, enyhítés, afrikai-sertéspestis-állategészségügy, állategészség, fertőzött-terület, fertőzésveszély,