Indul az aratás: akár 6 millió tonna búza is lehet idén

Braunmüller Lajos2023. július 3. 05:58

Kifejezetten jónak ígérkezik az idei kalászos termés Magyarországon, és a termelők bizakodnak amiatt is, hogy a búza ára a nemzetközi piacokon elindult felfelé, jóllehet ennek még egy-két hónapja sem volt semmi jele. Rontja az összképet, hogy az árpa ára továbbra is alacsony, és mindkét termésből várhatóan kínálati piac alakul ki a magas átmenő készletek és a jó termésvárakozások miatt. Ezzel együtt is elérheti a 6 millió tonnát a hazai búzatermés, ami nagyon jónak számít.

Hagyományosan Péter és Pál napján, vagyis június 29-én kezdődik az aratás, de mivel az időjárás már régóta nem követi a hagyományokat, ezért nincs kőbe vésve ez a dátum sem.

Árpa: hattonnás országos átlag

Egyelőre tehát csak az árpáról lehet biztosat mondani. „Az árpa országosan nagyon jónak ígérkezik, az Alföldön, Békés megyében például Gyomaendrőd, Kőrösladány környékén már be is fejezték az aratást. Ott 6,5 tonna körüli átlagokról számoltak be a termelők, amely nem kiugró, de azért jó eredménynek számít” – mondta el az Agrárszektornak Raskó György agrárközgazdász. Hozzátette: A Jászságban szintén 6-7 tonna között van a hektáronkénti átlag. „Alacsony ugyanakkor a termés fajsúlya, amely némi problémát jelent, a mennyiség viszont az átlagosnál több." A Közép-Dunántúlon még jobb eredmények születtek, 8 tonna körül van az árpa hektáronkénti hozama.

Az országos átlag őszi árpából várhatóan tehát 6 tonna körül alakulhat majd, amely jó eredménynek számít.

Az alacsony fajsúly miatt azonban Raskó úgy véli, hogy a vevők válogatni fognak a felkínált tételek között. Ezzel együtt jó hír, hogy a termés bőségesnek ígérkezik, országosan mintegy 1,3-1,5 millió tonna körül alakulhat az idei termés.

Búzánál még csak becslés van, de az jó

A búza esetében elsősorban az időjárás miatt némileg késik az aratás a hagyományos időponthoz képest, ez a csúszás ugyanakkor nem jelentős. A próbavágások egyelőre 7 tonna körüli hektáronkénti mennyiségről tanúskodnak, amelyből messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni. Sokkal inkább árulkodó az állomány látványa, amely viszont optimizmusra ad okot.

Búzából nagyon jó termés lesz, az utóbbi évek átlagát biztosan messze meghaladja. Nem hiszem, hogy nagyot tévednék, ha azt mondom, hogy valahol hatmillió tonna körül lesz az ország búzatermése idén.

Elindultak az árak felfelé

A korábbi várakozásokkal ellentétben a mélyponton lévő árak lassan elkezdtek felfelé kúszni, és várhatóan ez tovább tarthat még az év hátralévő részében – véli az agrárközgazdász, aki szerint ezért mindenki, aki tud tárolni, akkor jár el helyesen, ha kivár a termés értékesítésével.

„A búza és általában a gabona ára nagyon szépen elindult felfelé, május óta az USA-ban már 27-28 százalékos áremelkedés tapasztalható, és ez a mérték már Európában is a 20 százalék felé közelít. Ez tehát jelentős áremelkedés ahhoz képest, hogy áprilisban és májusban mélyponton volt a búza. Ez valószínűleg még kicsit emelkedhet tovább.

Azt gondolom, hogy a búzaárak szépen vissza fognak kúszni a 80 ezer forint körüli árszintre, a minőségi búza ára még ezt is meghaladhatja. Ez nyilvánvalóan messze van a tavalyi 140 ezertől.

Ez az agrárközgazdász szerint az ár valószínűleg nem is fog lemenni, még akkor sem, ha ilyen jó termés lesz, amely kedvezhet az exportnak.

Raskó György hozzátette: a kukorica pillanatnyilag csodálatos állapotban van. Még a nem kimagasló képességű termőterületeken is 7-8 tonnás termésátlagot ígér az állomány jelenlegi állapota, amelyen a virágzás idején bekövetkező kánikula ronthat csupán. „Nemritkán három méter magas a kukorica, kirobbanó egészségi állapotban van, a jelenlegi állás szerint tehát emlékezetesen jó termés is lehet idén” – fogalmazott.

Az időjárás késlelteti az aratást

Az árpát illetően a jó termésvárakozások mellett szintén az alacsony hektolitersúly problematikáját emelte ki Petőházi Tamás is. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az Agrárszektornak elmondta: ennek hátterében az áll, hogy a hűvös, csapadékos időjárás, valamint nitrogén túlsúlyos tápanyag-visszapótlás következtében a növekedés a vegetációs felületeken volt erősebb, nem pedig a generatív fejlődés volt hangsúlyos.

A búza próbavágása helyenként már elkezdődött, ebből még nem látjuk az összképet, de országosan 5-6 millió tonnás össztermésre lehet számítani

– mondta el az elnök.

Hozzátette: a sok csapadék miatt idén elkerültük az aszályt, ám az utóbbi időben az eső már nem segített a termésnek, ahogy a viszonylag hűvös időjárás sem. A táblák éjszakánként lehűlnek, nem tudnak száradni, még késő délelőtt is harmatos a búza, jóllehet ilyenkor már érlelő, szárazabb és melegebb időjárás lenne az ideális.

Probléma az árpánál az is, hogy az olasz vevők nem keresik a termést, míg búzára már van igény Olaszországból, itt esetenként már 70 ezer forintos tonnánként árakról is lehet hallani. A búza ára kis megingásokkal, de szép ütemben emelkedik, ennél a növénynél Petőházi Tamás is azt ajánlja mindenkinek, aki tud tárolni, hogy egyelőre várjon az értékesítéssel.

A piac kivár, de kínálatra készül

Egyelőre a pontos információk hiányát emelte ki az Agrárszektornak Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára is.

Mint elmondta, a piac egyelőre kivár, és figyelemmel kíséri azt is, hogy a párizsi Matif és a Chicagói Árutőzsde árai is emelkedtek az utóbbi időben. Mindez azért is figyelemreméltó, mert még néhány hete sem volt jele annak, hogy az árak nőhetnek, sőt, korábban inkább a további árcsökkenés tűnt valószínűbbnek.

Idehaza jelenleg több mint félmillió tonna van még az óbúzából, ehhez jön egy viszonylag jó termés idén, amelyről néhány nap múlva lehet biztosabbat mondani, vagyis idehaza is kínálati piac alakul ki. Pótsa Zsófia is úgy véli ugyanakkor, hogy legalább 3 millió tonna búza lehet az export-árualap, ezt a piaci viszonyok miatt csak versenyképes áron lehet értékesíteni. A hazai össztermésre vonatkozóan 5,7 millió tonnát tart valószínűnek a főtitkár, aki szerint a szép búzatáblák miatt ez még akár magasabb is lehet.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gabona, búza, búzapiac, árpa, aratás, gabonatermés, búzaexport, búzatermés, kalászos, gabonaárak,