Hihetetlen, de igaz: olcsóbbak lehetnek a jövőben az élelmiszerek itthon

agrarszektor.hu2023. július 5. 08:44

Tovább folytatódhatott Magyarországon az áremelkedés lassulása, júniusban a fogyasztói árak éves alapon 20 százalékkal emelkedtek a májusi 21,5 százalék után. A szakértők úgy vélik, hogy a fogyasztás visszaesése is ösztönzi arra a kereskedőket, hogy alacsonyabb árakkal próbálják meg fenntartani a forgalmukat. Májusban még az üzemanyagárak és a háztartási energia, júniusban vélhetően az élelmiszerárak alakulása húzhatta lejjebb az inflációt.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte, hogy a fogyasztás összeesése is ösztönzi a kereskedőket, hogy alacsonyabb árakkal próbálják meg fenntartani a forgalmukat. Mint ismert, a reálbérek 6-7 százalékos visszaesésénél is nagyobb mértékben, 13,6 csökkent májusban a kiskereskedelmi forgalom, ami minden idők legdurvább visszaesése a nyers adatban, még a pandémia idején sem mértek ekkora mínuszt. Az ING Bank szakértője arra számít, hogy az élelmiszerek körének árváltozása éves alapon továbbra is az egyik legnagyobb hozzájáruló lesz a közel 20 százalékos inflációs mutatóhoz. Szerinte ezúttal nem látunk ismételt általános árcsökkenést, vagyis a havi alapú inflációs mutató visszatér a pozitív tartományba - írja a Világgazdaság.

Újra jöhetnek az olcsóbb élelmiszerek?

Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője elmondta, hogy egyre szélesebb körben folytatódhatott az élelmiszerárak csökkenése - ezt az idény jellegű élelmiszerek szezonális árcsökkenése is támogathatott. Az árstop augusztusi kivezetése csak minimálisan lehet hatással az inflációra: a szakember szerint a bevezetendő akciók és az egyes termékpályákon elkezdődött és várhatóan folytatódó árcsökkenések kiolthatják ennek hatását. Sőt, több termék esetében azt sem lehet kizárni, hogy az árstop kivezetése után alacsonyabb áron lehet majd őket megvásárolni. Mindezen kívül a kiskereskedők azoknak a termékeknek is csökkenthetik az árrését, amikbe az árplafonon elszenvedett veszteséget beépítették - ezt az egyelőre még csökkenő kiskereskedelmi forgalom és az éles verseny is indokolja.

Az MBH Bank elemzője jelezte, hogy éves átlagban 17,5 százalékra csökkentették a várakozásukat, ami ennél is alacsonyabb lehet, miután egyre erőteljesebb lefelé mutató kockázat a termény, gabona, nyers tej árának meredek zuhanása, ezek már a 2021-es szintekre estek vissza

- írja a lap.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, élelmiszeripar, infláció, élelmiszerválság, élelmiszerárak, élelmiszerbolt, élelmiszerár, inflációs-adat, élelmiszerárstop, árstop,